Megemlékezés az 1956-os forradalom és szabadságharcról a XII. kerületi Művelődési Központban

Kedves Polgármester úr, Hölgyeim és Uraim, kedves Barátaim!

Hivatalos ünnep-e, kötelező megemlékezés e a mai nap, vagy áthat  bennünket október 23. szelleme?

A fejekben és a lelkekben az ünnep szorosan összekapcsolódik a magyar nemzet, a magyar haza, a magyar szabadság fogalmával. A nemzeti ünnep tiszta fénye hatja át ezeket, a fogalmakat.

A kérdés az, hogy van – e számunkra jelentése? 

A Wikipediában az áll hogy:
Október 23-án a budapesti diákok békés tüntetésével kezdődött, majd amikor az tömegtüntetéssé alakult, a kommunista kormány fegyvertelen tömegre leadott véres sortűz következtében fegyveres felkeléssé nőtt.
Ez a kormány bukásához, a szovjet csapatok átmeneti visszavonulásához, a többpártrendszer visszaállításához, az ország demokratikus átalakításához vezetett. November első napjaiban Nagy Imre tárgyalásokat kezdett a szovjet csapatok kivonásáról, a Varsói szerződésből való kilépésünkről. November 4-én hadüzenet nélküli háborút indítottak Magyarország ellen.

Itt azonban többről volt szó.

Lássuk, hogyan éltem meg ezeket, a napokat:
1956. október 23-án este édesanyámmal és húgommal hármasban a Felszabadulás, ma Ferenciek terére mentünk. Teherautókon, lyukas piros-fehér-zöld zászlóval fiatalok seregei éltették a magyar szabadságot Igen a szabadságot. Mi az utca népe álltunk, éljeneztünk, és a himnuszt énekeltük. Mámorító érzés volt. A szabadság érzése volt.

Hajnalban a Kossuth rádió a következőket mondta: ”Fasiszta, reakciós elemek fegyveres támadást intéztek középületeink ellen, és megtámadták karhatalmi alakulatainkat.” A bérházban, ahol laktunk a házmester lezárta a kaput, mert mi a ház gyerekei, közöttük 10 éves húgom is el akart indulni, hogy harcoljon. Mert nem félt. Talán nem véletlen, hogy olyan férfi felesége lett, akinek a testvérét a Ferenc körúton ölték meg 56-ban.

Szabadság érzésétől átitatva, bátrak voltunk.

November 4-e után, amikor hajnalban ágyúzásra ébredtünk a csonka Erzsébet-hidra néző otthonunkban, megéltük Illyés Gyula szavait, hogy a zsarnok, csak eltiporni tud, és véres megtorlásra képes. Több mint 2000 magyar vérének kiontása, százezrek otthonának szétzúzása, elüldözése, szétszóródása, és az itthon maradottaknak pedig a hazugság fojtó légköre, az ellenforradalomnak bélyegzett magyar forradalom, a jeltelen sírok szomorú hétköznapjai.

Mi polgári demokraták, miért tartjuk hősnek és hazafinak a szocialista Nagy Imrét? Mert szembefordult a hazugsággal, kivált az akkori elnyomó elitből, leszámolt az orosz birodalom feltétlen szolgálatával, és az akasztófa árnyékában sem tagadta meg azt a népet, amely bizalmát beléhelyezte

1956-ról nem emlékezhetünk meg, mindössze egy perces néma felállással.

Van- e számunkra ma üzenete?
Erőt kell gyűjtenünk. Ma nincs olyan család Magyarországon, aki ne aggódva figyelné a híreket, olyan fogalmakat kellett megtanulni, mint árfolyamkockázat, bankközi hitel,stb, hogy megértsük, mi történik velünk. Aggódva lessük mennyit ér még a forintunk, biztos-e a bankunk, és holnap az állásunk. Nehéz idők jönnek. Miért is? Mert gazdaságilag legyengült, létszámában morzsolódó, önbizalmában megbicsaklott, identitásában megkérdőjelezett nemzet áll szemben a nehézségekkel. Nem a kormány, mi itt mind, akik jelen vagyunk, kell, hogy megvessük a sarkunkat, A magyar kormány csak fut az események után, bizalomgyengítő tárgyalásokat folytat, és még most is görcsösen kapaszkodik a hatalomba, álszent szónoklatokat tart. Pedig mindenki tudja, hogy ma a legnagyobb problémánk a hitelesség hiánya. Javainkat eltékozolták. Elég volt. Le kell váltani őket, minél hamarabb. Előrehozott választások kellenek.

Ott tartunk, hogy az Európai Parlamentben, tegnap a liftben, azt kérdezik a többi országból jött kollegáim: hogy áll a forint? Miközben tőlünk nyugatabbra, már állítják át a váltókat, Sarkozy francia elnök, egyenesen az európai ipar megvédéséről beszél, amennyiben a tőzsdén ellenséges kivásárlásnak lennének kitéve. Merkel kancellár kiadta a feladatot, hogy programot kér a reálgazdaság megsegítésére.  1800 Mrd Eurót mobilizáltak egy hét alatt az európai tagállamok, mi az IMF-nél tárgyalunk, a legszegényebb országokkal egy sorban, hitelekről. Azt kérdezik a liftben, hogy áll a forint?

A hét elején az Eurózóna tagállamainak pénzügyminiszterei és Szlovákia döntöttek a stratégiáról, majd a kormányfők tanácsa, a többiek, összesen 27-en, lényegében ezt hagyták jóvá. Szlovákia a belső körben.

2000-ben nagykövet voltam Ausztriában, a csatlakozó tagállamok közül az első helyek egyikén voltunk, sugárzott ránk a bizalom fénye, büszkeség volt magyarnak lenni. Hiteles számítások szerint Szlovéniával együtt léptünk volna be az euróövezetbe és most mindössze annyit, kérdeznek a liftben, hogy áll a forint.

Sokan nem szeretik az EU-t, esetenként téves képzetek társítanak hozzá. De kérem, ne felejtsék el, hogy bár cinkos késéssel, de mégiscsak az EU kényszeríttette rá a 2006-os választások után a magyar kormányt a deficit lefaragására, azzal hogy deficit eljárást indított ellenünk. Mégiscsak az EU védernyője alatt vagyunk, nem úgy, mint Izland, akik kívül vannak az unión, és most moszkvai segítségről tárgyalnak.
Az egyetlen forrás, amire támaszkodhatunk jelenleg, az Európai Unió-ból érkező strukturális és kohéziós pénzek, ami mégiscsak valahol a szolidaritás jele.

Hölgyeim és Uraim, van– e üzenete 56-nak ma? 56-ban át akartuk állítani a váltókat. Ez 1990 után sikerült.  Elértük hogy tagja vagyunk az Európai Uniónak, éljünk vele, és vessük neki a hátunkat. Nem az a kérdés ki szereti, ki nem, hanem az hogy támasz, új energiaforrás. Sok mindent elvesztettünk, amiért 56-ban síkra szálltunk, de sok mindent elértünk, ez az egyik.

Miért maradtunk a legválságosabb időkben talpon, azért, mert hittünk a szabadságban, és bátrak voltunk, ezer éves történelmi hitünk van. Dolgunk van, vissza kell állítanunk az országunk hitelességét, újra kell építenünk ezt az országot, van erőnk, van programunk.

Hiszem, hogy jönnek még ránk víg esztendők.