Hírek

Újabb magyar siker a biztonságos Európában

Újabb magyar siker a biztonságos Európában

2014. 02. 27.

A „Safer Internet Program” célja az internet használatának biztonságosabbá tétele és a jogellenes, valamint káros tartalom elleni küzdelem hatékonyságának biztosítása. Az évek óta tartó programban az unió valamennyi országa részt vesz, a hazai konzorciumot a Nemzetközi Gyermekmenő Szolgálat Magyarországi Egyesülete vezeti.  Gyermekek, szülők, tanárok és a döntéshozók felvilágosítását, a program népszerűsítését végzik és szeretnék elérni, hogy az országban minél több internethasználó böngészhessen biztonságos körülmények között, illetve, hogy probléma esetén az érintettek tudják, kihez fordulhatnak.
 
Az Európai Unió többéves pénzügyi kerettervéről zajló tárgyalások során azonban a program jövőbeli finanszírozása veszélybe került, mert 2013 tavaszán az Európai Tanács jelentős mértékben, 9,2 milliárd euróról 1 milliárdra csökkentette a távközlési szolgáltatásokra fordítható költségvetést, annak is jelentős részét a megelőzés, tudatosságnövelés és oktatás helyett informatikai infrastruktúra fejlesztésekre irányozva elő.
 
A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat és más tagországok konzorciumai ekkor összehangolt tiltakozásba kezdek, melynek élére Bánki Erik európai parlamenti képviselő állt. A fideszes politikus minden uniós eszközt megragadva, írásbeli kérdések, naprend előtti felszólalások, szakbizottsági módosítók és szövetséges európai honatyák segítségével végül elérte, hogy a „Safer Internet Programot” a tárgyalások során kiemelt közösségi érdekű projektté nyilvánítsák. Ez azt jelenti, hogy a programot az elkövetkezendő években is a mostanival azonos szintű uniós támogatás illeti majd meg, így zökkenőmentes működése elől elhárult minden akadály.
 
Bánki Erik az Európai Parlament plenáris vitája során kiemelte, hogy a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Magyarországi Egyesületének alelnökeként testközelből tudta követni a program működését, melynek során csak hazánkban 200 ezer gyermekhez jutottak el, európai szinten pedig több mint 2 millió gyermek figyelmét hívták fel az internetezés veszélyeire. Képviselőtársai segítségét megköszönve végül hozzátette, hogy közös munkájuk eredményeként a program a jövőben az Európai Unió országaiban „Better Internet for Kids” néven folytatódhat, segítve ezzel a gyermekek, családok és iskolák számára nélkülözhetetlen felvilágosító tevékenységet.