„Hol van a minimális presztizsünk?”

Az utóbbi hónapokban újra a félelem az úr az Észak-Szerbiában lévő, több nemzetiség – főleg magyarok – által lakott Vajdaságban.

Bár Parlamentünk 2004-ben és 2005-ben is határozatban ítélte el az ottani nem szerb lakosok elleni fizikai és lelki támadásokat, és bár Parlamentünk példamutató módon tényfeltáró delegációt küldött ki e támadások miatt 2005-ben, mégis: az erőszak, a megfélemlítés és a megalázás a Vajdaság őshonos nemzeti és etnikai kisebbségei, elsősorban a magyarok ellen folytatódik, sőt, megerősödni látszik. Ez év eleje óta összesen tizenöt morális és öt fizikai támadás történt, az utóbbiak közül kettő súlyos.

Sajnos, a Vajdaságban a rendőrség iránti bizalom gyenge, és nem erősíti, hogy máig nem került sor olyan büntetésre, amelyet ilyen etnikai támadás elkövetőivel szemben végrehajtottak volna. Ez a szerbiai igazságszolgáltatás elégtelen működését is jelzi. Hosszú évek óta tapasztalhatjuk ennek az igazságszolgáltatásnak az elkövetőkkel szembeni megengedő hozzáállását.

Ezt erősíti a tény, hogy a mai napig a szerb többség nem tudja tudomásul venni: meg kell adni a megemlékezés lehetőségét arra a sok tízezer nem szerb vajdaságira, akit a Titó-partizánok egyedi bűnösség bizonyítása és ítélet nélkül a II. világháború végén és azután végeztek ki.

Meddig tűrheti az Európai Unió, hogy tagállami nyelvet beszélő őshonos lakosokat fizikailag és lelkileg terrorizálhatnak egy potenciális tagállamban a huszonegyedik század elején?

Hol van a minimális presztizsünk?