Alkotmányügy, állampolgári jogok, bel- és igazságügy

Gyermekeink jogainak védelme a legfontosabb feladatunk!

Gyermekeink jogainak védelme a legfontosabb feladatunk!

2013. 11. 20.

A gyermekek jogainak védelme a legnehezebb feladat, hiszen a gyermekek a legkiszolgáltatottabbak, akik gyakran nincsenek is tisztában, mihez van joguk, hova forduljanak, kitől kérhetnek segítséget. Ez az oka annak, hogy e jogsértések gyakran rejtve maradnak. Ezen a téren nagyon nagy szerepe van a gyermekbarát igazságszolgáltatásnak. "Ezért tartom fontosnak, hogy kezdeményezésem a 2014-es uniós költségvetés részévé vált olyan kísérleti projekteket illetően, amelyek az igazságszolgáltatás működését tennék érthetőbbé az iskoláskorú gyermekek számára. Az EU jövő évi büdzséjének mai megszavazásával több, mint 100 millió forint fog jutni ilyen programokra jövőre" – nyilatkozta Gál Kinga a Gyermeki Jogok Világnapja kapcsán.
 
"A Gyermeki Jogok Világnapján szeretném hangsúlyozni minden civil összefogás fontosságát a gyermekvédelem területén. Ilyen például a mai napon Budapesten a Visegrádi Együttműködés országainak részvételével zajló gyermek- és ifjúságvédelmi konferencia a gyermekprostitúció felszámolása és elkerülése érdekében. Szintén kiemelném az ún. "AMBER Alert" rendszert, amely nemzeti és nyelvi határokon át riaszt, hogyha nyoma vész egy gyermeknek" – mondta a néppárti képviselő.