2009. 12. 17.
Legyen szó akár hivatalos, vagy hétköznapi ügyek intézéséről, több millióan élnek Európában, akik hátrányba kerülnek nap, mint nap. Ez a hátrány pedig kitaszítottá tesz a munkaerő-piacon, a társadalomban, de előfordul, hogy a családi környezetben is.
Ez ügyben december 16-án este kezdeményezésemre több kérdés is elhangzott az Európai Tanácsnak címezve, például, hogy tervezi-e a Tanács egységes, kivételeket nem ismerő alapok létrehozását a megkülönböztetés elleni politika számára (például árucikkek tervezése, gyártása terén) a fenntartható társadalom megteremtése érdekében.
Cecilia Malmström Európa-ügyi miniszter válasza amellett, hogy a nemzeti hatáskört, és annak jelentőségét hangsúlyozta, elismerte, a svéd európai uniós elnökség alatt nem sikerült elérni célkitűzéseiket. Malmström, aki a II. Barroso Bizottság belügyért felelős biztos-jelöltje is, kiemelte ugyanakkor a Fogyatékos Személyek Jogairól szóló ENSZ Egyezményt, a Lisszaboni Szerződést, és az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát, mint nélkülözhetetlen dokumentumokat.
Figyelembe véve, hogy az infrastruktúrához és a szolgáltatásokhoz való hozzáférés sokszor az országokban ténylegesen kihívás, elfogadhatatlan, hogy a tagállamok miniszterei által alkotott Európai Tanács a tervezett 10-ről 20 évre akarják kitolni az (új) infrastruktúra és az (új) szolgáltatások könnyebb és valódi elérhetőségét célzó új szabályokban.
Magyarország például sem az általa ratifikált ENSZ egyezmény, sem a december 3-án hatályba lépő utasjogi rendelet vonatkozó passzusait – ritka kivételektől eltekintve – nem veszi figyelembe a törvényhozás során.
A szolgáltatások elérhetőségének állandó halasztgatása nem válhat tagállami passzióvá!
Az alapvető emberi jogok, mint a személyi biztonsághoz, a munkaválasztás szabadságához, a szabad mozgáshoz, vagy a diszkriminációmentes bánásmódhoz való jog valamennyi országban csorbulnak. Azok a tagállamok készülnek a jövőre, akik vállalt kötelezettségeiket – az emberi jogok tiszteletben tartása, és azok megvalósulásának elősegítése – valóban teljesítik. A többiek visszamaradnak a demokratikus fejlődésben.
December 16-án az Európai Parlamentben újraalakult Disability Intergroup elnökének választottak. Bár a fogyatékosügyi frakcióközi csoport az előző parlamenti ciklusban informális szereppel és jogkörrel rendelkezett, eltökélt célom, hogy jelentősebb szerephez jusson az Európai Parlamentben. Mindez elősegítheti azt is, hogy a tagállamok folytonos figyelmeztetésben részesüljenek, ha elfelejtenek kötelezettségeiknek eleget tenni.