Esélyegyenlőség és szociális ügyek

Elsöprő támogatás a Romastratégia mellett

Elsöprő támogatás a Romastratégia mellett

2011. 02. 15.

Az Állampolgári, Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság késő esti szavazásán az Európai Parlament összes frakciója támogatta Járóka Lívia jelentését az Európai Romastratégiáról. A képviselők mintegy négyszáz módosító javaslatot nyújtottak be a dokumentumhoz, a szavazást megelőzően csaknem negyven kompromisszumos indítvány született, és négy szakbizottság, így a Foglalkoztatási és Szociális, a Nőjogi és Esélyegyenlőségi, a Kulturális és Oktatási, valamint a Regionális Fejlesztési Bizottság is készített róla szakvéleményt.

A romák társadalmi befogadása érdekében a jelentés felhívja az Európai Bizottságot és az Európai Tanácsot egy olyan szilárd jogalapra épülő közösségi stratégia kialakítására, amelynek koordinálását és ellenőrzését az uniós intézményrendszer látja el, és mely szigorú éves ellenőrzést tesz lehetővé az egyes kiemelt területek, valamint az azokhoz kapcsolódó konkrét célkitűzések terén elért eredmények tekintetében. A dokumentum szorgalmazza egy összeurópai válságtérkép kialakítását, amely közös gazdasági és társadalmi jellemzőik alapján méri fel azokat a leszakadó kistérségeket, ahol a főként romákat sújtó nyomor és társadalmi kirekesztés koncentrálódik. A jelentés egyebek mellet javasolja még a válságtérképhez kapcsolódó közös, összehasonlítható és megbízható mutatók, így a társadalmi kirekesztést komplexen megjelenítő ún. "Laekeni Indikátorok" elfogadását. A dokumentum továbbá indítványozza egy bővítési dimenzió bevezetését a tagjelölt országok és lehetséges tagjelöltek társulásának érdekében, amely révén a Nyugat-Balkánon koncentrálódó roma népességre is kiterjedhet az összeurópai stratégia.

"A jelentés elfogadása a LIBE bizottságban közelebb hozott minket egy olyan stratégia elindításához, mely lehetőséget biztosít a ma reménytelenségben és nyomorban élő tömegeknek, hogy a holnap egyenlő európai polgáraivá válhassanak." – mondta Járóka Lívia, fideszes EP-képviselő.

Az Európai Parlament a márciusi plenáris ülésén fog szavazni a jelentésről.