"Hazánk uniós csatlakozásának negyedik évfordulója előtt nem hagyható szó nélkül, hogy a magyar mezőgazdaságnak minden uniós reform alapvetően rossz" - mondja Glattfelder Béla, a Fidesz európai parlamenti képviselője. Mégsem keseríti el, hogy a cukor-, a tej- és a húságazat után már bortermelőinket is padlóra küldheti az igazságtalan brüsszeli reform, a Föld ugyanis népességrobbanás előtt áll, emiatt hamarosan felértékelődik a kiváló adottságú magyar mezőgazdaság - feltéve, hogy tudunk élni a lehetőséggel.
– Négy éve tagja hazánk az Európai Uniónak, s ezalatt szinte padlót fogott a mezőgazdaság. Miért jutottunk ebbe a kutyaszorítóba?
– Tudtuk, hogy néhány ágazat a csatlakozás vesztese lesz, míg más ágazatok nyerhetnek a belépésünkkel. Az előrejelzések azt mutatták, hogy a gabonatermesztők nyernek, s ez teljesült is. Senki sem gondolta viszont, hogy az állattartók ilyen nagy mértékben veszítenek. Ha viszont nem lépünk be az unióba, és önálló mezőgazdasági politikát kell folytatnunk, akkor legalább ezermilliárd forinttal állna rosszabbul a mezőgazdaságunk.
– Hogyan nyertek a gabonatermesztők, ha a kukoricaintervenciónál bebizonyosodott, hogy egyre kevesebb szükség van a magyar gabonára?
– A csatlakozás utáni két évben legalább százötven-kétszáz milliárd forintot nyert évente a magyar gabonatermesztő ágazat, mert élni tudott az uniós intervenciós felvásárlási lehetőséggel. Emellett részesültek a földalapú támogatásból is. Az uniós intervenciós kukoricakészletek nyolcvanöt százalékát hazánk ajánlotta fel, de a belépésünk előtt még nem volt kukoricaintervenció. Amikor viszont megszüntették az intervenciót, megint szerencsénk volt. Éppen nagyot fordult a piaci helyzet, és óriási áremelkedés kezdődött, így a magyar kukorica bőven az intervenciós ár fölötti áron talál gazdára. Azért küzdöttünk az intervenció fenntartásáért, mert gondolnunk kellett arra, hogy később jöhetnek nehéz időszakok. Ha nem is a közeli jövőben, de az uniónak szüksége lehet arra, hogy biztonsági élelmiszer-tartalékai legyenek.
– A gabona drasztikus drágulását főként a bioüzemanyagok elterjedése okozza, mivel jelentősen felértékelődött a kukorica.
– Elsősorban az uniónak köszönhettük a piacinál magasabb felvásárlási árat 2006 végéig, hiszen az intervenció határozta meg az árszintet. De tavaly óta a piac is képes volt magasabb árat generálni. Ennek egyik kiváltó oka a bioüzemanyagok iránti növekvő kereslet. Másrészt Ázsia növekvő gazdasági teljesítménye az elmúlt évtizedben jelentős mértékben bővítette az élelmiszer iránti keresletet. A gabonáról sokan áttértek a húsfogyasztásra, egy kiló hús előállításához pedig négy kiló gabonára van szükség. Egyes előrejelzések szerint két évtizeden belül százmillió tonnával növekedhet a húsfogyasztás világszerte, ami négyszázmillió tonnányi többletgabonát feltételez. A piac azonban egyelőre nem képes ennyit kínálni. Mindezekhez a hatásokhoz hozzájárul az is, hogy a világ meghatározó gabonatermesztő régióiban, például Ausztráliában lényegesen kevesebb gabona termett az aszály következtében, mint tervezték.
– Ez azért nem rossz hír a magyar gabonaiparnak, szárnyal is rendesen. És ennek súlyos következménye az összeomlás szélére kerülő húságazat agóniája is.
– Nagy kérdés, mikor szivárog át a gabonapiaci áremelkedés az állattartó ágazatokba. Hogy ez elkerülhetetlen, az biztos. Az európai termelők nemzetközi piaci kilátásait viszont rontja a gyenge dollár. Például a sertéskivitelre vonatkozó szerződéseket dollárban kötötték, s a dollár árfolyamának gyengülése az exportbevételek csökkenéséhez vezetett. Ez elsősorban nem a magyar termelőket érintette közvetlenül, hanem a dán, a holland és a német sertésexportra volt rendkívül negatív hatással. Viszont mivel ott csökkentek az exportárak, inkább Közép-Európában, és így Magyarországon, értékesítettek, mert itt magasabb árakat tudtak elérni, ami viszont a hazai tenyésztés visszaesését okozta.
– Más bajok is vannak a magyar mezőgazdaságban. Az egyik legfájóbb a cukorágazat összeomlása. Már nem kérdéses, hogy az uniós cukorreform legfőbb vesztese hazánk.
– Egykor exportőrök voltunk. Ma már annyi cukrot sem vagyunk képesek megtermelni, amennyire szükségünk van. Ennek egyértelműen az Európai Unió cukorreformja az oka. Tagságunk első négy évének fontos tapasztalata, hogy az unió agrárrendtartásaiban végrehajtott reformokból – kevés kivételtől eltekintve – mi mindig rosszul jöttünk ki. Erre a legkézzelfoghatóbb példa a cukorágazat reformja. A rendszerváltás előtt Magyarországon még tizenkét gyár működött, ma már csak egy van. Pedig amikor annak idején a cukorreformról az európai agrárminiszterek tanácsában szavaztak, Gráf József azt mondta, azért támogatja a reformot, mert abban bízik, hogy hatására egyetlen cukorgyárat sem fognak bezárni hazánkban.
– Vak lett volna a kormány, és nem látta, hogy mi fog történni, vagy egészen más oka lehetett a cukorreform támogatásának?
– Aki megértette a reformot, tudhatta, hogy lesz gyárbezárás. Hogy ilyen mértékű lesz a leépítés, hogy majdnem az összes gyárat bezárják, az még engem is meglepett. A kormány korábbi optimista nyilatkozatait az motiválta, hogy a legutóbbi parlamenti választások előtt pozitív képet akart rajzolni a saját teljesítményéről. Mivel kormányon maradtak, az igazság utolérte őket. Ráadásul a cukorreformnak tavaly volt egy második lépcsője, amikor olyan új elemekkel egészítették ki a reformról szóló döntést, amely a gyártók után már a gazdákat is arra ösztönözte, hogy hagyjanak fel a cukorrépa-termesztéssel.
– Az Európai Unió agrárreformja is homlokegyenest ellentétes a magyar érdekekkel, ennek ellenére úgy tűnik, mintha a budapesti kormány mindenben támogatná ennek a bevezetését is.
– Nekünk minden reform alapvetően rossz. Magyarország nem érdekelt a közös agrárpolitika lebontásában. Mi egy erős Európában vagyunk érdekeltek. Ennek fontos része az erős közös agrárpolitika.
– Ebben nem mindenki ért egyet.
– Az unióban két álláspont áll szemben. Az egyik szerint nincsen szükség az európai agrárpolitikára, az arra fordított pénz pazarlás. Ezt olyan államok képviselik, amelyeknek alig van mezőgazdaságuk, például Svédország és Finnország, vagy azok, amelyeknek van ugyan mezőgazdaságuk, de az ipari és a szolgáltatószektoruk súlya lényegesen nagyobb a nemzetgazdaságban, mint az EU-átlag. Ilyenek jellemzően az angolok. Ezek az országok többet fizetnek be az unió kasszájába, mint amennyit visszakapnak. Magyarország a másik oldalon áll, sokkal többet kapunk vissza a közös kasszából, mint amennyit befizetünk, és elsősorban a mezőgazdaságon keresztül kapunk vissza sok pénzt. Ha a mezőgazdasági támogatásokat csökkentenék, akkor Magyarország rosszul járna. Ezért nem értek egyet Gyurcsány Ferenc davosi beszédével. Gyurcsány szerint meg kellene szüntetni minden agrártámogatást. Ez egyértelműen a brit, a svéd, a finn álláspontot tükrözi, nem pedig a magyar érdekeket.
– Meglehetősen érdekes ellentmondás: miközben Brüsszel emelni kívánja a tejkvótát, ami nekünk kedvező hír is lehetne, a javunkra mégis a mostani helyzet konzerválása válna.
– Ez azért van, mert Magyarország kevesebb tejet termel, mint amennyit a tejkvóta alapján termelhetne. A világpiacon a tejtermékek iránt nő a kereslet. Míg korábban tejporból, sajtból, vajból óriási készletek halmozódtak fel az EU-ban, ezek nagyon rövid idő alatt eltűntek. Ez arra ösztönözte azokat a tagállamokat, amelyek kihasználják a tejkvótájukat, hogy kezdeményezzék a kvótaemelést. Nekünk az lenne az érdekünk, hogy ha valóban van többletkereslet a tejtermékek iránt, akkor azt a nálunk megtermelt tejből elégítsék ki, hiszen mi nem tudtuk eddig kihasználni a lehetőségeinket. Ha az olaszok, a németek, az osztrákok többet termelhetnek, akkor a tejfeldolgozók ott fognak vásárolni, nem pedig nálunk. Attól is félek, ha többlettermelési lehetőséget kapnak a versenytársaink, akkor bővíteni kell az állatállományukat. Ezt pedig legegyszerűbben és leggyorsabban úgy tehetik meg, ha azokban a tagállamokban vásárolják fel az állatállományt, ahol kevésbé kifizetődő az állattartás. Ilyen Magyarország. Ezért a kvótaemelés nálunk rövid távon akár a termelés szűkülését is okozhatja. Szerintem igazságosabb lenne, ha a tejtermékek iránti keresletbővülésből végre azok az országok – köztük hazánk – is profitálhatnának, amelyeket ettől eddig elzártak a piaci viszonyok.
– A borászati reformok miatt is elvérezhet Magyarország.
– A borreform is igazságtalan döntés volt, hiszen hazánkban sohasem volt jelentős borfelesleg. Nem végeztek jelentős mértékű, az EU által támogatott lepárlást. Sőt az elmúlt években még az is előfordult, hogy jelentős mennyiségű bort kellett importálnunk, mert a termelés nem fedezte a hazai szükségleteket. Ezzel szemben, mielőtt beléptünk volna az unióba, több régi tagállamban, Spanyolországban, Portugáliában, Olaszországban és a délfrancia területeken lényegesen többet termeltek, mint amennyit el tudtak adni. Ezeket a feleslegeket akkor lepárlással megsemmisítették, óriási mértékű uniós támogatással. Ez ésszerűtlen rendszer volt, és helyes, hogy meg akarták szüntetni. Viszont igazságtalannak tartom, hogy ennek a döntésnek a terheit jelentős részben azoknak a termelőknek a vállára akarják rakni, akik nem voltak felelősek a túltermelésért. Azt mondták, mivel tízszázalékos a túltermelés, ezért Európa-szerte mindenütt vágjuk ki azonos mértékben a szőlőültetvényeket. Szerintem meg ott kellene a szőlőt kivágni, ahol a felesleget termelték.
– Hazánkban még mindig életben van a csatlakozáskor elrendelt földértékesítési moratórium, az Európai Unió viszont már a közös földpiac létrehozását sürgeti. Jó ez nekünk?
– Az unió mindenből szeretne közös piacot létrehozni, de ezt nekünk nem minden esetben kell támogatnunk. A föld vonatkozásában a magyar megközelítés nem ugyanaz a kormánypártok és az ellenzék részéről. A mostani kormánypártok nyitottnak mutatkoznak arra, hogy a nagyüzemeknek is lehetővé tegyék a földtulajdonszerzést, méghozzá minél előbb. Pedig ez a külföldiek előtt is megnyitná a földtulajdonszerzés lehetőségét. Az ellenzéknek az a véleménye, hogy a földtulajdonlásnak továbbra is a családi gazdaságokhoz kell kötődnie, és ezek tulajdonszerzését kell elősegíteni.
– Eljutottak önhöz azok a gazdák, akik az uniós támogatások késedelmes kifizetését panaszolták hosszú ideig?
– A csatlakozás utáni első évben Németh Imre minisztersége alatt drámai volt a helyzet Magyarországon. Nyilvánvalóan a kormányoldalon követtek el hibákat, amire az is utal, hogy miután egyszerűsítették a kormányzati szinten túlbonyolított ügymenetet, a kifizetések már jól működtek. Most attól tartok azonban, hogy ha bevezetik az összevont földalapú támogatást, amely a termeléstől és vele együtt a földtulajdontól elválasztja a támogatást, akkor abból ugyanilyen adminisztratív zűrzavar fog kialakulni. Azért is indokolatlan ez az áttérés, mert az Európai Bizottság lehetővé akarja tenni az új tagállamoknak, hogy 2013-ig elhalaszthassák az átállást egy új támogatási rendszerre. Azért tolják ki a határidőt, mert a bizottság szerint a régi tagállamokban működő támogatási forma bonyolult, nem hatékony, ezért 2013-tól a régi tagállamokban is olyan egyszerűsített rendszert szeretnének újra bevezetni, visszaállítani, mint amilyen most Magyarországon is működik.
– Hazánk már szinte minden értékesebb nemzeti tulajdonán túladott, az édesvízen kívül nem maradt más, csak a termőföld. Jól sáfárkodunk ezzel a nemzeti kinccsel?
– A mezőgazdaság valamikor Magyarország meghatározó gazdasági ágazata volt, ma már nem az. De hogy ennek ellenére stratégiai terület, az nyilvánvaló, mert a világban óriási mértékben növekedni fog a mezőgazdasági termékek iránti kereslet. Ez olyan ágazata a magyar nemzetgazdaságnak, ahol a piac bővül. Még a gazdag országok sem érezhetik magukat biztonságban, ha nem képesek annyi élelmiszert előállítani, amennyivel a saját népességüket élelmezni tudnák. Magyarországnak ezek az adottságai megvannak, s ezek jelentősége felértékelődik a jövőben. Nekünk tehát az egyik legfontosabb feladatunk az élelmiszer-biztonság megerősítése és a mezőgazdaság alkalmassá tétele arra, hogy az exportlehetőségeket jobban kihasználjuk. Ám ez a mezőgazdaságra épülő többi ágazat fejlesztését is szükségessé teszi. Magyarországon az élelmiszeriparban még mindig óriási lehetőségek vannak, de hatalmas ütemben kellene fejleszteni az élelmiszer-kereskedelemhez kapcsolódó infrastruktúrát is. Olyan új magyar minőségi termékek kifejlesztésére van szükség, amelyekkel új piacokat lehetne meghódítani. A hagyományos magyar termékek piachódító képessége véges, ha nem építünk fel új márkákat, akkor nem fogunk tudni csak nyers vagy félkész termékeket exportálni. Márpedig igazi jövedelmet és sok új munkahelyet nem remélhetünk, ha csupán gabonát exportálunk.