Esélyegyenlőség és szociális ügyek

Be kell vonni a romákat a nemzeti integrációs stratégiák megalkotásába!

Be kell vonni a romákat a nemzeti integrációs stratégiák megalkotásába!

2011. 09. 29.

Az Európa Tanács által támogatott Roma Ifjúsági Konferencia tagjait fogadta az Európai Parlament strasbourgi épületében Járóka Lívia, fideszes EP-képviselő, az európai romakeretstratégia jelentéstevője, valamint Andrey Kovatchev és Mariya Nedelcheva, a néppárti képviselőcsoport bolgár képviselői. A megbeszélés során Járóka hangsúlyozta, hogy a júniusban elfogadott Európai Roma Stratégia értelmében a tagállamoknak ez év végéig kell benyújtaniuk nemzeti integrációs stratégiájukat, ezért a roma szervezeteknek minél előbb be kell kapcsolódniuk azok előkészítésébe. A képviselő beszélt a többek között etnikai hovatartozás szerinti bontásban is gyűjtött statisztikai adatok szükségességéről is, amelyek nélkül – mint mondta – szinte lehetetlen a programok ellenőrzése, nyomon követése és felülvizsgálata.

A Roma Ifjúsági Konferencia korábban a szélsőséges eszmék és az erőszak terjedése ellen tiltakozó petíciót nyújtott be az Európai Parlamentnek. Járóka Magyarországot említette példaként, ahol a szélsőséges csoportok menetelései során a hatóságoknak mindvégig sikerült fenntartaniuk a törvényes rendet, a parlament pedig sürgősséggel fogadta el a Büntető Törvénykönyv szigorítását, amely ezt a magatartást három évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegeti.