2014. 02. 27.
"A polgárok számára az Unió legkézzelfoghatóbb vívmánya a határellenőrzéstől mentes, szabad határátlépés. Ez számos pozitívumot hozott magával mindannyiunk megelégedésére. Ugyanakkor azt is jelenti, hogy a bűncselekmények elkövetői is akadály nélkül átjuthatnak másik tagállamba. Ezért is fontos minden olyan közösségi jogi eszköz, amely segíti a határoktól független bűnüldözést és segíti a tagállami igazságszolgáltatásokat a bűncselekmények elkövetőinek felkutatásában, azok bíróság elé állításában tartozódási helyüktől függetlenül. Mindannyiunk közös érdeke, hogy a bűnösök ne kerülhessék el a felelősségre vonást. Ugyanakkor lényeges, hogy a tagállamok se élhessenek vissza e jogi eszköz adta lehetőségekkel, és sokkal inkább erősítsék a tagországok közötti kölcsönös bizalmat" – fejtette ki álláspontját a szavazást követően Gál Kinga.
Az elfogatóparancsról szóló most megszavazott jelentés rávilágít a rendszer visszáságaira és javaslatokat fogalmaz meg azok kiküszöbölésére, anélkül, hogy e lényeges kölcsönös együttműködési mechanizmust veszélyeztethetné. "Bízom benne, hogy a mostani jelentés hozzá fog járulni az elfogatóparancs és így az európai igazságszolgáltatási térség jövőbeni sikeresebb működéséhez" – mutatott rá a fideszes EP-képviselő.
Háttér: Az Európai Elfogatóparancs (EPP) intézménye 2002 óta létezik a közösségi jogban. A büntetőjog területén ez az első közösségi vívmány, amely az állampolgárok számára is kézzelfoghatóvá teszi az uniós jogot. Az európai elfogatóparancsnak köszönhetően az Unió valamely tagállamának igazságügyi hatósága kérelmet nyújthat be egy másik tagállamban tartózkodó személy elfogására, és kérheti az adott személy átadását büntetőeljárás alá vonás, illetve szabadságvesztéssel járó intézkedés végrehajtása céljából. Az eljárás a bírósági határozatok kölcsönös elismerésének elvén alapul, kölcsönös bizalmat feltételez a tagállamok részéről.