
Zéró tolerancia a nők elleni erőszakkal szemben
2016. 02. 04.
"A szervezett erőszak önmagában is mindig félelmet kelt, különösen ha hagyjuk, hogy ezt tegye. Az erőszakkal szemben mindenféleképpen fel kell lépni a zéro tolerancia jegyében" – mutatott rá felszólalásában a fideszes politikus. Pelczné Dr. Gáll Ildikó kiemelte: tegnap még távolinak tűnő túlkapások ma már kegyetlenül közel kerültek hozzánk. A néppárti politikus szerint egy új típusú erőszakkal állunk szemben, amely a fiatal nőket és lányokat érinti leginkább.
"Hatékony intézkedésekre van szükség, nem pedig agyonhallgatásra" – figyelmeztetett az EP alelnöke. Felszólalásában felfoghatatlannak nevezte, hogy a kölni polgármester – aki azt javasolta, hogy a nők tartsanak karnyújtásnyi távolságot, rövid szoknyát ne hordjanak és parfümöt se használjanak – miért a nők meghunyászkodásában látja a megoldást. Pelczné Dr. Gáll Ildikó szerint a kölni erőszakoskodók pontosan tudták, hogy hol a határ, csak próbálgatták, meddig mehetnek el.
„Az európai keresztény kultúrában a nőket mindig is kitüntetett tisztelet övezte, és ezt nem adhatjuk fel” – zárta felszólalását a fideszes EP-képviselő.