Környezetvédelem

Verespatak – Fidesz: európai polgári kezdeményezés is indulhat

Verespatak – Fidesz: európai polgári kezdeményezés is indulhat

2013. 10. 04.

A Fidesz politikusa pénteken Budapesten egy a témában tartott konferencia előtti sajtótájékoztatón közölte, mindent megtesznek a cianidos technológiát használó beruházás megakadályozásra. Felidézte, hogy egy 2010-es EP-döntés azt kérte az Európai Bizottságtól (EB), tiltsa be ezt a technológiát.

Beszélt arról, hogy az EB-t nem köti határidő az EP döntésének végrehajtására, ezért politikai és társadalmi nyomást gyakorolnak a bizottságra, ennek részét képezik a beruházás elleni civil tüntetések Európa-szerte.

Hozzátette: levélben kérte Martin Schulzot, az EP szocialista elnökét, hogy vesse latba tekintélyét és próbáljon beavatkozni a kérdésben.

Bánki Erik szerint van még egy lehetőség a kezükben, hogy európai polgári kezdeményezéssel kényszerítsék ki a jogszabály megalkotását. Úgy fogalmazott, ez az utolsó eszköz a kezükben, de ezt is be fogják vetni annak érdekében, hogy érvényt tudjanak szerezni az európai parlamenti döntésnek és meg tudjuk védeni Románia és Magyarország környezetvédelmi, természeti és épített kulturális örökségeit.

Elmondta, hogy eddig is megpróbáltak megtenni mindent a beruházás megakadályozásáért, felszólaltak napirend előtt az EP-ben követelve az EB lépését, kezdeményezésére az EP környezetvédelmi bizottsága is tárgyalta a kérdést.

Az EP képviselő emlékeztetett arra, hogy a román kormány törvényjavaslata lehetővé tenné, hogy 2016-tól mintegy 17 éven át Verespatakon nemesfémeket bányásszanak cianidos technológiával. Ez egy súlyosan környezetkárosító beruházás lenne, és az nem csupán Románia belügye – vélekedett.

A politikus azt mondta, a 2000-es nagybányai gátszakadás, amely a Tisza élővilágának pusztulását okozta, harmincmilliárd forintos kárt okozott Magyarországon. Hozzátette: a beruházó 25 milliárd dolláros, 6 milliárd forintos kármentesítési alap létrehozását tervezi, ami szerinte semmire sem elég, csupán szemfényvesztés.

A cianidos bányászat uniós betiltásának esélye című konferencia első állomása a Fidesz és a KDNP európai parlamenti képviselőinek részvételével most indult Szabad Európa vitanapok című konferenciasorozatnak.

(MTI)