Költségvetés, gazdaság- és foglalkoztatáspolitika

Uniós iránymutatások a foglalkoztatás növelésére

Uniós iránymutatások a foglalkoztatás növelésére

2010. 10. 21.

A tanácsi álláspont szerint az iránymutatások szövegének lényegre törőnek és tömörnek kell maradnia, így az tűnt a legcélszerűbbnek, ha a júniusi EPSCO Tanács ülésén elfogadott szövegváltozat preambulum-bekezdéseiben hajtanak végre néhány módosítást annak érdekében, hogy a szöveget az Európai Parlament által különösen fontosnak tekintett témák tekintetében megerősítsék.

Így került a ma elfogadott szövegváltozatba az Őry-jelentés számos sarokpontja: utalás a kohéziós politikák fenntartásának a szükségességére; a kis- és közepes vállalkozások (kkv-k) fejlődésének a támogatása; a foglalkoztatáspolitikai iránymutatások körébe tartozó területeken nemzeti célok és alcélok meghatározása; a végrehajtás során az irányítás (governance) és a nyomon követés (monitoring) javítása; az oktatás és képzés kiemelt szerepe; a foglalkoztatás magas szintjének célkitűzése; tisztességes munka és a munkahelyek minősége; a nemek közötti egyenlőség és az egyenlő díjazás elvének érvényesülése; a fiatalkori munkanélküliség és a szegénység elleni küzdelem; a dolgozó szegények védelme, valamint a megfelelő mennyiségű és minőségű gyermekgondozási szolgáltatás létének fontossága.

A néppárti koordinátor szerint a soros belga elnökség munkáját a szakértői tárgyalások során az is nehezítette, hogy a tagállami delegációk többször is hangsúlyozták: az európai parlamenti javaslatokat tükröző módosított preambulum-bekezdések nem teremthetnek új kötelezettségeket a tagállamok számára.

"A mai tanácsülésen hozott döntésükkel a tagállami kormányok is amellett tették le a voksukat, hogy az EU minél hamarabb kilábaljon a válságból, a foglalkoztatás és a növekedés elősegítésével"- emelte ki Őry Csaba fideszes európai parlamenti képviselő.


Háttér:

Az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSz.) előírja a tagállamoknak, hogy gazdaságpolitikáikat és a foglalkoztatás előmozdítását tekintsék közös érdekű ügynek, és ezeket a Tanácsban hangolják össze. A szerződés azt is előírja, hogy a Tanács fogadjon el átfogó gazdaságpolitikai és foglalkoztatáspolitikai iránymutatásokat, illetve hogy ezek összhangban álljanak egymással. Ennek alapján az Európai Bizottság 2010 áprilisában benyújtotta a tagállamok és az Unió gazdaságpolitikáira vonatkozó átfogó iránymutatásokról szóló ajánlását, valamint a tagállamok foglalkoztatáspolitikáira vonatkozó iránymutatásokról szóló tanácsi határozat-tervezetét, amelyek együtt alkotják a foglalkoztatást és növekedést célzó új európai stratégia, az Európa 2020 végrehajtását szolgáló integrált iránymutatásokat.



Mivel a foglalkoztatási iránymutatásokról konzultációs eljárásban döntenek az érintett uniós intézmények, az Európai Parlament 2010. szeptember 8-án szavazott plenáris ülésén a foglalkoztatási iránymutatásokról szóló Őry-jelentésről.