Hírek

Ukrajna sokszínű kulturális öröksége a béke által menthető meg

2022. 10. 20.

A mai napon vitáztak, majd szavaztak az európai parlamenti képviselők az Ukrajnával kulturális téren vállalt szolidaritásról és az európai kulturális helyreállításra irányuló közös mechanizmusról szóló állásfoglalásról. Bocskor Andrea a témához kapcsolódóan kiemelte: „Nagyon fontos mindent megtenni az ukrajnai történelmi, szellemi és tárgyi kulturális örökség megőrzéséért, ezért is szorgalmazni kell a békét, hisz minél tovább tart a háború, annál több az áldozat és annál több kulturális és művészeti érték semmisül meg”.

„Magyarország számos esetben elítélte Oroszország ukrajnai agresszióját, megnyitotta határait az ukrajnai menekültek, beleértve a művészek, tanárok, diákok, egyetemi hallgatók, kulturális szektorban dolgozók előtt. Emellett, a magyar kormány az eddigi  legnagyobb humanitárius akciójába kezdett, hogy az elmenekült és az országban maradt, a háború következményeitől szenvedő ukrajnai lakosok és intézmények fennmaradását segítse. A magyar emberek megnyitották szívüket, lakásaikat a háború által közvetlenül érintett kelet-ukrajnai területekről származó emberek, gyerekek előtt Kárpátalján és Magyarországon is, mindenki együttérez az ártatlan áldozatokkal és elítéli a fölösleges rombolást, a műemlékek és a kulturális örökség megsemmisítését” – tette hozzá a képviselő.

A Fidesz EP-képviselője felhívta a figyelmet: „Az európai alapelvek és értékek része, hogy kölcsönösen tiszteletben tartjuk a történelmi emlékeket és szimbólumokat is, ezért is érthetetlen és sajnálatos, hogy ebben a mindenki számára nehéz háborús helyzetben miért döntött úgy a kárpátaljai Munkács város vezetése, hogy egyik napról a másikra eltávolítja a munkácsi várból a több évtizede ottlévő Turul-szobrot. A kultúra és a múlt összeköti az embereket, nemzeteket, ezért fontos, hogy éljünk és ne visszaéljünk vele!”