Hírek

Ugródeszkát jelenthet cégeinknek a Mexikó-EU kereskedelmi egyezmény

2020. 04. 29.

Phil Hogan kereskedelmi biztos kedden bejelentette, hogy az EU sikeresen lezárta a tárgyalásokat Mexikóval egy modernizált kereskedelmi egyezményről. Győri Enikő fideszes EP- képviselő, a téma néppárti felelőse a bejelentésre reagálva kiemelte: „Mi, európaiak a válság alatt is hidak építését szorgalmazzuk az Atlanti-óceán két partja között, és ezzel együtt egy nyitott, fair és szabályokon alapuló világkereskedelem mellett teszünk hitet.”

Az eredeti, 2000-ben kötött megállapodáshoz képest az új egyezmény az áruk többségére, így a legtöbb élelmiszer- és italtermékre is eltörli a vámokat, így jelentősen megkönnyíti az uniós exportőrök számára, hogy termékeiket Mexikóban értékesítsék. Ezáltal évente akár 100 millió eurót takaríthatnak meg a vámtételeken. 340 földrajzi árujelzés is oltalom alá kerül, ideértve számos ikonikus európai terméket, például a franciaországi Comté sajtot vagy a magyar tokaji bort és a szegedi szalámit. A megállapodás a pénzügyi szolgáltatások, a közlekedés, az elektronikus kereskedelem és a telekommunikáció megnyitásával újabb területeken serkenti majd a kereskedelmet. Ez lesz továbbá az első olyan megállapodás, amelyet egy latin-amerikai országgal kötünk a beruházások kölcsönös védelméről.

A koronavírus-járvány világszerte növeli a protekcionista intézkedések bevezetésének kockázatát. Vállalkozóinknak, különösen a kis- és középvállalkozásoknak és a gazdáknak azonban folytatniuk kell a tevékenységüket; a nemzetközi kereskedelem pont erre teremt lehetőséget számukra, így gyorsabban állhatnak talpra. A mostani megállapodás egy ugródeszka, amelyre a vállalatoknak nagy szüksége van.

Magyarország számára Mexikó az első számú gazdasági partner a latin-amerikai térségben. Tavaly a kivitelünk 739 millió eurónyi volt, míg a Mexikóból Magyarországra irányuló import értéke 360 millió eurót tett ki.

Az új megállapodás a vámlebontáson túl egyes nem vámjellegű akadályok eltűnését is eredményezi, ennek egyik kedvezményezettje a magyar gépjárműipar lehet. Mivel az uniós exportőrök 80%-a kis- és középvállalatok (kkv-k), a modernizált megállapodás új esélyt jelent a magyar kkv-k számára is, hogy növeljék exportjukat a partnerország irányába.

Háttér: Mexikó, a maga 128 millió főt számláló lakosságával az EU második legnagyobb kereskedelmi partnere Latin-Amerikában, Brazília után. A teljes EU-Mexikó kereskedelem 66 milliárd eurót tesz ki javakban, 19 milliárdot pedig szolgáltatásokban.