Hírek

Tovább hitelteleníti az Európai Parlamentet, hogy a csalásellenes jelentés felelőse Cseh Katalin, aki súlyos csalási ügyben érintett

2022. 07. 07.

Az Európai Parlament mai ülésén elfogadta az EU pénzügyi érdekeinek védelme – Csalás elleni küzdelem – 2020. évi jelentést. Deli Andor, a Fidesz EP-képviselője az előterjesztés kapcsán kiemelte: „Ebben a jelentésben a már megszokott ideológia támadásokat láthatjuk Magyarország és Lengyelország ellen. Egyértelmű, hogy a jelentéstevőt nem érdeklik a tények, a személye ellen az uniós források terhére is elkövetett súlyos csalási ügyben folyó eljárás pedig hitelteleníti őt és az Európai Parlamentet is. Mindezek miatt a Fidesz európai parlamenti képviselőcsoportja nem tudja támogatni a jelentést.”

„Magyarország elsőként kötött együttműködési megállapodást az Európai Ügyészséggel, vagy, hogy az OLAF-ajánlások alapján megtett vádemelések aránya Magyarországon 67%, ami közel kétszerese, az uniós 35%-os átlagnak. Maga az Európai Főügyész többször is elmondta, hogy kiválóan tudnak együtt dolgozni a magyar hatóságokkal.” – folytatta Deli.

Deli Andor felszólalásában elmondta: „Közismert tény az is, hogy az európai parlamenti munkában rendkívül fontos a hiteles, megbízható jelentéstevő szerepe. Ezért elfogadhatatlan, hogy Cseh Katalin úgy foglalkozhat a csalás elleni éves jelentéssel, hogy saját maga is érintett egy az uniós források terhére is elkövetett súlyos csalási ügyben. Ez a tény az eljárást teljesen hiteltelenné teszi és tovább rombolja az uniós intézményekbe vetett bizalmat.”