Tőkés: fordítsák kisebbségvédelemre az EU Nobel-békedíját
2012. 10. 17.
A néppárti EP-képviselő az EPP 21. tisztújító kongresszusával párhuzamosan szervezett, A válasz: több Európa című szemináriumon szólalt fel az EU regionális politikájáról rendezett vitában. Tőkés László kifejtette: a hátrányos helyzetű régiók felemelésében jó eszköz az unió kohéziós politikája. Példaként Székelyföldet említette, hozzátéve, hogy a regionális politika sikeréhez a regionális kisebbségek jogainak garantálása is szükséges, hogy a gazdasági célkitűzések ne bukjanak el etnikai, társadalmi feszültségeken.
Tőkés László a vita után rögtönzött sajtótájékoztatóján fogalmazta meg a Nobel-békedíjra vonatkozó javaslatát. Kifejtette: az európai kisebbségek is hozzájárultak a Nobel-békedíjhoz, hiszen az esetek többségében a békés politikai küzdelemmel próbálják jogaikat érvényesíteni. Mint mondta: ez különösképpen jellemző a romániai magyarságra, amely még a háborús időkben sem ragadtatta magát erőszakos cselekményekre.
"Úgy érzem, hogy a sokat szenvedett, a békéért megszenvedett kisebbségek megérdemlik, hogy méltassuk az ő érdemeiket a Nobel-békedíj odaítélésében, ezzel a gondolattal javasoltam a nyilvánosság előtt – majd formálisan is megteszem -, hogy a Nobel-békedíjjal járó, európai viszonylatban inkább szimbolikus összeget fordítsák a kisebbségi ügyek javára az EU-ban" – mondta az EP-képviselő.
Az EPP-kongresszus jelmondatára utalva Tőkés László hozzátette: abból az Európából van többre szükség, amelyikben helye van a politikai pluralizmusnak, a demokráciának, amelyben nem állítják szembe a pártegységet és a demokratikus pluralizmust.
"Megbékélést szeretnénk a románokkal és a magyar politikai közszereplőkkel, sajnáljuk, hogy ez most nem sikerült. Bár a 2009-es európai parlamenti választás jó példája volt annak, hogy sikerülhet összefogni: ezáltal jutottunk be hárman az EP-be és ennek az együttállásnak is nagymértékben köszönhető, hogy az EPP kongresszusán a programba bekerülhet néhány olyan paragrafus, amely az őshonos európai kisebbségekkel és a regionális kisebbségek ügyével foglalkozik, és ezzel elindul a kisebbségi kérdés az uniós jogi kodifikáció útján" – mondta Tőkés László az EPP bukaresti kongresszusa alkalmából tartott sajtótájékoztatóján.
(MTI)
Fidesz Hírlevél
A Fidesz Európai Parlamenti Képviselőcsoportja havonta megjelenő hírlevélben mutatja be a hónap legjelentősebb eseményeit. Amennyiben szeretne értesítőt kapni ezekről a hírekről, kérjük az alábbi mezőket kitöltve iratkozzon fel hírlevelünkre.