Hírek

Több Mansfeld Péter, kevesebb Che Guevara

Több Mansfeld Péter, kevesebb Che Guevara

2012. 02. 27.

"A küldöttek megtekintették a 4-es metró épülő Fővám téri alagútját, ahol Vitézy Dávid, a Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatója köszöntötte őket. Schmidt Mária igazgató asszony jóvoltából ellátogattak a Terror Házába, ahol gyertyákat helyeztek el a kommunizmus áldozatainak emlékére. Az igazgató asszony köszöntőjét követően Duarte Marques YEPP-alelnök, portugál parlamenti képviselő felidézte a fiatalon kivégzett Mansfeld Péter emlékét. »Péter nemcsak a saját, hanem a mi szabadságunkért is küzdött.« Ő, és a hozzá hasonló fiatalok tették olyanná Európát, amilyen ma: szabaddá és egységessé. A fiatalok megemlékezésén rövid beszédet mondott Téglás Zoltán, az amerikai Ignite zenekar frontembere, aki maga is a kommunizmus elől menekülő szülők gyermeke" – tájékoztatta a sajtó képviselőit Dömötör Csaba (képünkön), a YEPP elnöke.

"A rendezvény célja az volt, hogy az Európai Néppárthoz tartozó ifjúsági szervezetek világos képet kapjanak a Magyarországon zajló változásokról és az ország történelméről. A szervezők fontos feladatuknak tekintették, hogy bemutassák a kommunizmus valódi arcát azoknak, akik szerencsésebb történelmű országokban élnek. A rendezvény akkor számít sikeresnek, ha a jövőben több Mansfeld Pétert ábrázoló pólót lehet majd látni, mint Che Guevara-arcképet. Az elmúlt hetek vitái bizonyítják, hogy a magyarországi történéseket nem lehet egyszerű sztereotípiák és felületes információk alapján megítélni. Éppen ezért minden, a hétvégihez hasonló rendezvénynek kiemelt szerepe van" – mondta a YEPP elnök.