
Szlovákiai magyar képviselők reagálása Robert Fico kijelentéseire
2013. 02. 27.
Mészáros és Bauer kommünikéjében leszögezi, hogy az európai jogrend a polgárok egyenlőségére épül, és tiltja a hátrányos megkülönböztetést.
"A rejtett nacionalizmus, amely azt sugallja, hogy az állam kizárólag a többségi nemzeté, igaz, a kisebbségieket is tisztelik, veszélyes, kisebbségellenes, intoleráns magatartásra ösztönözhet" – vélekednek a Magyar Közösség Pártja, az Európai Néppárt képviselői abban a közleményben, amelyet a magyar néppárti EP-delegáció sajtóosztálya jutatott el az MTI-hez.
A képviselők felteszik a kérdést: hogyan kérheti számon a szlovák állam iránti elkötelezettséget annak a kormánynak a vezetője, amely megfosztja állampolgárságuktól a kettős állampolgárokat, miközben azok foggal-körömmel ragaszkodnak a szülőföldjükhöz, amely történetesen Szlovákia, és a szlovák állampolgárságukhoz?
Bauer és Mészáros szerint Robert Fico számára a szocialista internacionalizmus már nem szalonképes, de a kormányfő még nem tudott felnőni az európai értékekhez.
Robert Fico kedden Túrócszentmártonban (Martin), a Matica Slovenská nevű kulturális szervezet megalakulásának 150. évfordulója alkalmából kijelentette: azt szeretné, ha abbamaradna Szlovákia zsarolása a kisebbségi jogokkal. A miniszterelnök leszögezte: bármennyire is tisztelik a kisebbségeket, a független Szlovákiát nem az ő számukra, hanem elsősorban az államalkotó szlovák nemzet számára hozták létre.
"Független államunkat elsősorban nem a kisebbségek számára hoztuk létre, bármennyire tiszteljük is őket, hanem elsősorban a szlovák államalkotó nemzet számára, mert éppen a szlovákok voltak azok, akik a volt közös Csehszlovákiában nem tudták érvényesíteni minden képességüket" – jelentette ki Fico.
(MTI)