Hírek

Szlovákia eurózóna tagsága – kérdőjelekkel

2008. 06. 18.

A keddi napon vitázott és szavazott az Európai Parlament Szlovákia eurózóna tagságáról. A vitában felszólaló Becsey Zsolt üdvözölte azt, hogy Pozsony teljesítette a 2009. január 1-jei csatlakozáshoz szükséges számszerű feltételeket. A képviselő elmondta, hogy nem egységes mércét jelentene, ha Szlovákiával kapcsolatosan külön követelményként jelenne meg az alacsony infláció fenntarthatóságának bizonyítása, hiszen ez az előzőleg csatlakozottak esetében nem jelentett külön gondot.

Becsey a magyar néppárti delegáció nevében elutasította azt a módosító indítványt, mely a belépés előtti valuta-felértékelést (melyet az EU szerződések megengednek) a valuta árfolyam stabilitásával kapcsolatos kritérium megsértésének titulál, mert ez nemcsak Szlovákia, hanem a többi térségbeli ország belépését is akadályozná. A képviselő felhívta arra is a figyelmet, hogy Szlovákia mostantól nemcsak saját érdekében kell, hogy féken tartsa az inflációt, hanem a térség többi országának belépése miatt is, hiszen rossz tapasztalatok esetén nem lesz fogadókészség újabb tagok bevételére az eurózónába, ahogyan azt a mai szavazáson a kételyeket alátámasztó nagyszámú tartózkodás és ellenszavazás is bizonyította.

Becsey Zsolt sajnálattal állapította meg, hogy Magyarország az utóbbi fél évtizedben folytatott gazdaságpolitika eredményeként Szlovákia elől messze mögé került a zónába való belépés dátumát illetően is.