Hírek

Szijjártó: Magyarországnak érdeke, hogy erős magyar nemzetiségi képviselet legyen Bukarestben

Szijjártó: Magyarországnak érdeke, hogy erős magyar nemzetiségi képviselet legyen Bukarestben

2012. 10. 17.

 

Orbán Viktor az Európai Néppárt (EPP) alelnökeként vesz részt a jobbközép pártok ernyőszervezetének Bukarestben zajló tisztújító kongresszusán: ebből az alkalomból több kétoldalú megbeszélést folytatott az EPP rendezvényén résztvevő néppárti vezetőkkel.
 
Az RMDSZ elnökével lezajlott találkozó után Szijjártó Péter azt hangsúlyozta, ez természetes párbeszéd a rendezvény egyik házigazdája és a Fidesz között, amely az EPP egyik legjelentősebb tagpártja.
 
Hozzátette, a két vezető örömmel vette tudomásul, hogy az RMDSZ kisebbségi ügyekre vonatkozó javaslatai bekerültek az EPP elfogadandó alapprogramjába. Az RMDSZ elnöke beszámolt arról, hogy a párt készül a közelgő romániai parlamenti választásokra.
 
Szijjártó Péter tájékoztatása szerint Kelemen Hunor elmondta, a választásra készülő RMDSZ elég erős ahhoz, hogy fenntartsa a magyar érdekképviseletet a bukaresti parlamentben. 
 
"A magyar kormány tisztában van felelősségével, és továbbra is elkötelezett amellett, hogy támogassa a minél erősebb nemzetiségi érdekképviseletet itt, Romániában, és elkötelezettek vagyunk az erdélyi magyar nemzeti közösség támogatása mellett" – mondta az államtitkár.
 
Szijjártó Péter beszámolt arról, hogy egy másik kétoldalú megbeszélésen Miheil Szaakasvili, Grúzia elnöke megköszönte Orbán Viktor részvételét a grúziai parlamenti választás előtti kampányában.
 
"A grúz emberek döntöttek, egy másik utat választottak, mint az eddigi út, ettől kezdve a soron következő grúz kormányé a felelősség, hogy milyen irányban halad tovább az ország" – tette hozzá az államtitkár.
 
Orbán Viktor miniszterelnök Michael Spindelegger osztrák külügyminiszterrel és alkancellárral is találkozott Bukarestben. Szijjártó Péter beszámolt arról, hogy a kiváló kapcsolatok lehetőséget teremtenek újabb határátkelők nyitására, amelyek megkönnyítik a határ mentén élők életét és a szervesen összetartozó gazdasági térségek fejlődését segítik. Orbán Viktor Jyrki Katainen finn miniszterelnökkel szintén a kétoldalú kapcsolatokat tekintették át – amelyek az államtitkár szerint szintén kiválóak – és megbeszélték az Európai Unió előtt álló kihívásokat.
 
Az MTI kérdésére Szijjártó Péter megerősítette, hogy Orbán Viktor csütörtökön mond beszédet az EPP bukaresti kongresszusán az Európai Unió perspektíváiról. 
 
A miniszterelnök világossá akarja tenni, hogy a válság után semmi sem ugyanolyan a világban, mint volt korábban, és azt is világosan kell látni mindenkinek, hogy azokkal az eszközökkel, amelyek magát a válságot okozták, nem lehet megoldani a válságot, tehát új eszközök kellenek a válság kezeléséhez" – mutatott rá Szijjártó Péter.
 
(MTI)