Kül-és biztonságpolitika

Szerb országjelentés: Központban a kisebbségek védelme és a gazdaság támogatása

2017. 01. 09.

Az Európai Parlament külügyi bizottsága ma tárgyalta először a Szerbiára vonatkozó 2016-os országjelentés tervezetét. Deli Andor, a Fidesz vajdasági európai parlamenti képviselője elmondta: az EP az országjelentésekkel mutat rá azokra a kérdésekre és problémákra, ahol szükséges politikai vagy jogi lépéseket tenni, azaz egyfajta építő jellegű kritikaként szolgál a tagjelölt országok számára az integrációs folyamatban.

,,Mint vajdasági származású képviselő, kiemelt figyelemmel követem a szerbiai országjelentést és igyekszem eredményesen hozzájárulni annak kidolgozásához. Kisebbségi szempontból elégedettek lehetünk, hiszen a jelentéstervezet külön bekezdésben foglalkozik a kisebbségek jogaival és azok védelmével, s részben már tartalmazza a számunkra jelentős témaköröket, tehát jó alapot ad arra, hogy módosító indítványaimmal kiegészítsem őket. A vajdasági magyar közösséget érintő kérdésekben jó együttműködés alakult ki Budapest és Belgrád között, ezért a magyar kormány következetesen támogatja Szerbiát európai útján” – emelte ki a néppárti politikus.

,,Az idei évben célul tűztem ki, hogy a kisebbségi mellett gazdasági irányultságú javaslatokkal is hozzájáruljak a jelentés kidolgozásához, főleg a kis- és középvállalkozásokra összpontosítva. A kkv-k képezik a gazdasági fejlődés alapját és a munkanélküliség csökkentéséhez is nagyban hozzájárulnak, ezért ösztönözni szeretném a szerb kormányt és az uniós intézményeket, hogy kiemelt figyelmet szenteljenek nekik. Vajdaság és a vajdasági magyarság gazdasági megerősödéseshez is a kkv-k járulhatnak hozzá legnagyobb mértékben. Fontos kérdésnek tartom továbbá az EU-s befektetések láthatóvá tételét a szerbiai polgárok körében, hiszen az unió az egyik legnagyobb befektető az országban, ám sokszor a közvélemény erről nincs kellő mértékben tájékoztatva” – mutatott rá Deli Andor.

David McAllister német EP-képviselő, a szerbiai országjelentés néppárti felelőse az ülésen elmondta, hogy a jelentés elismerően szól az elmúlt év politikai és gazdasági eredményeiről, viszont rámutat olyan területekre is, ahol szükséges a magasabb fokú jogi- és politikai harmonizáció.

Az országjelentés kidolgozása a módosító indítványok leadásával, majd azok tárgyalásával folytatódik február hónap folyamán, a végleges szöveg elfogadása pedig a márciusi plenáris ülésen várható.