Hírek

Szájer: Párizsban üdvözölte az Európai Néppárt a francia munkaerő-korlátozás feloldását

Szájer: Párizsban üdvözölte az Európai Néppárt a francia munkaerő-korlátozás feloldását

2008. 05. 29.

Erről Szájer József alelnök, a magyar néppárti EP-delegáció vezetője tájékoztatta az MTI-t a francia EU-elnökséggel Párizsban folytatott megbeszélés után.

Közleményt adott ki a témáról Őry Csaba (Fidesz-MPSZ) képviselő is, aki szerint példaértékű Nicolas Sarkozy bejelentése, mert a munkavállalási korlátozások feloldásától még vonakodó tagállamok is átgondolhatják álláspontjukat, és a közép- és kelet-európai munkavállalók is az uniós állampolgárokra érvényes szabályok szerint dolgozhatnának náluk.

Szájer József azt is kiemelte, hogy Európában igény van a külső szaktudásra, de ez nem szívhatja el a világ más részeiről azt a tudást, amelyre ott van szükség. A néppárti vezetők Francois Fillon kormányfővel és hét miniszterrel találkoztak. A párizsi megbeszélés fő témája a bevándorlás volt. Ezzel kapcsolatban Fillon megerősítette, hogy hazája átfogó uniós megállapodást szeretne elérni az év végéig. A tagországok a tervek szerint ennek keretében egységesítik menekültpolitikájukat, azaz vállalják, hogy határozottan fellépnek az illegális bevándorlással szemben, a legálisan bevándorlóktól pedig egyfajta integrációs kötelezettséget várnak el a szokások és az európai értékek megismerésével és tiszteletben tartásával.
A fő cél, hogy ne legyenek különbségek a schengeni övezeten belüli országok politikájában – hangoztatta Szájer.

Emlékeztetett arra, hogy az unióban elindult a gondolkodás az agrárpolitika új reformjáról, és ezen „Párizs is szeretné a névjegyét határozottan rajta hagyni”. A magyar képviselő szerint azonban az élelmiszerbiztonság és az élelmiszerellátás globális problémáinak idején Európának csak óvatosan szabad lépnie a reform területén. Szájer és a Michel Barnier francia mezőgazdasági miniszter egyetértett: meg kell őrizni azokat a támogatásokat, amelyek Európát biztonságos ellátásúvá teszik. Szóba került az unió demokratikus deficitjének megszüntetése, azaz elsősorban az Európai Bizottság parlament előtti ellenőrzésének kiteljesítése is. Szájer – a téma EP-felelőse – elmondta: a francia kormány e kérdésben is elkötelezte magát. Párizs szeretné az év végéig lezárni az asztalon lévő törvénycsomagok tárgyalását e témáról. Ily módon az unió polgárai – választott képviselőiken keresztül – ellenőrzést gyakorolhatnak a brüsszeli bizottságnak ma még gyakran nehezen átlátható végrehajtási rendeletei fölött – értékelte a képviselő.

(MTI)