Hírek

Szabad Európa Gyakornoki Program 2013

Szabad Európa Gyakornoki Program 2013

2012. 09. 25.

A program célja:

Lehetőséget teremteni fiatal magyar szakemberek és felsőoktatásban tanuló hallgatók számára, hogy első kézből szerezzenek tapasztalatot az Európai Parlament működéséről, valamint betekintést nyerjenek az Európai Néppárt és a Szövetség Delegációjának munkájába. 2005 óta több mint száz fiatal vett részt a programban.

A program felépítése:

A gyakornokság 7-8 hétig tart az Európai Parlament brüsszeli, illetve strasbourgi irodáiban. A gyakornokok ezt követően a Szabad Európa Klub keretében tarthatják a kapcsolatot a brüsszeli delegáció munkatársaival, valamint egymással. A parlamenti gyakorlatra a törvényhozási időszakban kerül sor 2013 folyamán, a résztvevőkkel előre egyeztetett beosztás szerint.

Részvételi feltételek*:

· magyar állampolgárság vagy magyar igazolvány

· 21-30 évközötti életkor

· legalább három elvégzett főiskolai vagy egyetemi év

· két idegen nyelv legalább középfokú ismerete, ezek közül az egyik angol vagy francia

· alkalmazkodóképesség nemzetközi környezethez

· a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség és az Európai Néppárt értékrendjének elfogadása

A pályázás menete:

a pályázatnak tartalmaznia kell az alábbiakat:

· rövid szakmai önéletrajz (értesítési cím, telefonszám, e-mail cím megjelölésével)

· diplomamásolat, ill. hallgatói jogviszony igazolás

· nyelvtudást igazoló dokumentumok (C típusú, vagy annak megfelelő nyelvvizsga) másolata

· 2 ajánlólevél (egy felsőoktatási intézménytől/munkahelytől ill. egy közéleti személyiségtől/civil vagy politikai szervezettől).

· motivációs levél legfeljebb 1 oldal terjedelemben, amelyből kitűnik, hogy a jelölt miért szeretne gyakorlatra jelentkezni az Európai Parlamentbe, illetve miképpen illeszkedik a program jövőbeni terveihez

· rövid véleménykifejtő írás legfeljebb 1 oldal terjedelemben az alábbi kérdések valamelyikére vonatkozóan:

1. Ön szerint az elmúlt években melyek voltak a közös uniós külpolitika legfontosabb eredményei? VAGY

2. Ön hogyan értékeli az Európai Unió jelenleg tárgyalt gazdasági válságkezelési javaslatait? VAGY

3. Ön szerint melyek voltak a legfontosabb pártpolitikai törésvonalak a Magyarországról szóló, idén januárban rendezett európai parlamenti vita során?

A pályázati anyag alapján kiválasztott jelöltek szóbeli meghallgatáson is részt vesznek, melyek várhatóan november végén kerülnek megrendezésre.

Támogatás: a kiválasztott pályázók a gyakorlat ideje alatt támogatásban részesülnek. A támogatás az alábbi költségekre terjed ki: utazási költségtérítés (a gyakorlat helye és a magyarországi lakhely között), szállásköltség-térítés, betegbiztosítás.

A pályázatok beérkezésének határideje: 2012. október 19. (péntek).

A pályázatot kérjük az alábbi címre eljuttatni:

Gyürk András, delegációvezető, 

1364 Budapest, Postafiók 117.