
Szabad Európa Gyakornoki Program 2011
2010. 09. 13.
A program célja:
Lehetőséget teremteni fiatal magyar szakemberek és felsőoktatásban tanuló hallgatók számára, hogy első kézből szerezzenek tapasztalatot az Európai Parlament működéséről, valamint betekintést nyerjenek az Európai Néppárt és a Szövetség Delegációjának munkájába. 2005 óta több mint száz fiatal vett részt a programban.
A program felépítése:
A program három szakaszból áll. Az első szakasz a magyarországi felkészítés, a parlamenti képviselőcsoport szervezésében. A második szakasz az Európai Parlamentben eltöltött négyhetes gyakorlat (Brüsszelben és Strasbourgban). A harmadik szakasz az utókövetés, amely a Szabad Európa Klub keretében folyamatos kapcsolattartást biztosít a gyakornokok számára a Delegáció tagjaival, munkatársaival és egymással. A parlamenti gyakorlatra mindig a törvényhozási időszakban kerül sor, a résztvevőkkel egyeztetett beosztás szerint.
Részvételi feltételek:
• magyar állampolgárság vagy magyar igazolvány
• 21-30 év közötti életkor
• legalább három elvégzett főiskolai vagy egyetemi év
• két idegen nyelv legalább középfokú ismerete, ezek közül az egyik angol vagy francia
• alkalmazkodóképesség nemzetközi környezethez
• a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség és az Európai Néppárt értékrendjének elfogadása
A pályázás menete:
a pályázatnak tartalmaznia kell az alábbiakat:
• rövid szakmai önéletrajz (értesítési cím, telefonszám, e-mail cím megjelölésével)
• diplomamásolat, ill. hallgatói jogviszony igazolás
• nyelvtudást igazoló dokumentumok (C típusú, vagy annak megfelelő nyelvvizsga) másolata
• 2 ajánlólevél (egy felsőoktatási intézménytől/munkahelytől ill. egy közéleti személyiségtől/civil vagy politikai szervezettől).
• motivációs levél 1-2 oldal terjedelemben, amelyből kitűnik, hogy a jelölt miért szeretne gyakorlatra jelentkezni az Európai Parlamentbe, milyen elképzelései vannak a gyakorlattal kapcsolatban, ill. miképpen illeszkedik a program jövőbeni terveihez
• rövid véleménykifejtő írás legfeljebb 1 oldal terjedelemben az alábbi kérdésekre valamelyikére vonatkozóan:
1. Ön szerint mely témát érdemes a leginkább középpontba emelni a 2011-es magyar uniós elnökség idején? (Kérjük egy kiemelt politikai célkitűzés mellett érveljen!), vagy
2. Ön szerint melyek az EU-szkepticizmus okai Magyarországon, összehasonlítva más tagállamokkal?, vagy
3. Ön szerint melyek az EU-orosz viszony geopolitikai vonatkozásai?
A pályázati anyag alapján kiválasztott jelöltek szóbeli meghallgatáson is részt vesznek, melyek várhatóan november végén kerülnek megrendezésre.
Támogatás: a kiválasztott pályázók a gyakorlat ideje alatt támogatásban részesülnek. A támogatás az alábbi költségekre terjed ki: utazási költségtérítés (a gyakorlat helye és a magyarországi lakhely között), szállásköltség-térítés, betegbiztosítás.
A pályázatok beérkezésének határideje:
2010. október 15. (péntek).
A pályázatot kérjük az alábbi címre eljuttatni:
Gyürk András, delegációvezető 1364 Budapest, Postafiók 117.