2005. 04. 08.
A szakmai gyakorlat célja lehetőséget teremteni több nyelven beszélő, fiatal magyar szakemberek és felsőoktatásban tanuló hallgatók számára, hogy első kézből szerezzenek tapasztalatot az Európai Parlament működésérol, valamint betekintést nyerjenek az Európai Néppárt és a magyar delegáció munkájába. A program három szakaszból áll, amelyek közül az egyik egy négy hetes brüsszeli, illetve strasbourgi munka az Európai Parlamentben. A korábbi pályázati kiírás nyomán 2005-ben, többszörös túljelentkezés mellett, 24 jelentkezőnek adatott meg a lehetőség, hogy a gyakorlatban is megtapasztalhassa az EP működését. A résztvevők egy része a gyakorlat elvégzése után munkatársként is aktívan segíti a Delegáció munkáját.
A következő pályázati kiírás 2009 szeptemberében várható.