
Speciális Nevelési Igényű gyerekek kirekesztése az Európai Iskolákban
2010. 05. 06.
Kósa Ádám, az Európai Parlament kereti között működő Fogyatékosügyi Munkacsoport (Disability Intergroup) vezetője, a megbeszélésen elmondta, hogy az EP korábban már elhatározta magát a fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló ENSZ-egyezmény elfogadása mellett. Érthetetlennek nevezte ugyanakkor, miként maradhatott figyelmen kívül, hogy az uniós forrásokból működő Európai Iskolák egy része nem képes oktatni a fogyatékkal élő diákokat, ezért egymásnak küldözgetik a gyerekeket. „A 2009. december elsejétől hatályos Alapjogi Karta a Lisszaboni Szerződés részeként, szintén említi a fogyatékos emberek integrációját, amelyet az európai iskolahálózatnak különösképpen be kellene tartania” – hangsúlyozta a képviselő.
Jerzy Buzek az Európai Parlament elnöke a fogyatékos emberek iránti elkötelezettségéről biztosította a megbeszélés résztvevőit. Emellett ígéretet tett arra, hogy személyesen találkozik az európai intézmények vezetőivel a megoldás érdekében.
A megbeszélésen jelen volt az Európai Parlament egyik súlyosan fogyatékos görög munkatársa is, aki személyes példáján keresztül szemléltette a szülők tehetetlenségét. Wasilios Katsioulis a nyilvánosság előtt elmesélte, autista kisfiát a brüsszeli iskola egy németországi intézménybe tanácsolta, miután ők nem tudtak megfelelő körülményeket biztosítani a diáknak.
A Disability Intergroup tagjai emlékeztettek arra is, hogy 1 364 984 állampolgár írt alá petíciót a fogyatékossággal élő emberek jogainak védelme érdekében 2007-ben. Emellett az Európai Ombudsman P. Nikiforos Diamandouros két évvel ezelőtt már felhívta az Európai Bizottság figyelmét az Európai Iskolák diszkriminatív magatartására.
Háttér információk:
Az első Európai Iskola, 1953-ban az Európai Szén- és Acélközösség hivatalnokainak kezdeményezésére létesült Luxemburgban. Jelenleg tizennégy Európai Iskola óvodáiba, általános és középiskoláiba több mint huszonkétezer gyerek jár, a legtöbben a brüsszeli és luxemburgi intézményekbe.