Hírek

Schmitt minden képviselő érdekét szolgálná házelnökként

Schmitt minden képviselő érdekét szolgálná házelnökként

2010. 05. 05.

Schmitt Pál úgy fogalmazott: a jelölésnél nagyobb megtiszteltetés nem érheti.

Mint mondta, megválasztása esetén alázattal, a legjobb tudása szerint szeretné szolgálni minden képviselő érdekét, aki kész a nemzeti összefogás érdekében dolgozni.

Azt ígérte, hogy az ajtaja mindig nyitva áll majd, nem politikai döntéshozó lesz, hanem a döntések előkészítője, segíti a Ház nyitottságát, a demokráciát, az egymás iránti tiszteletet kívánja szolgálni.

A 68 éves politikus kétszeres olimpiai bajnok, 1989 óta a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, 1999 óta a NOB protokollfőnöke, 1993-tól kezdve több országban volt nagykövet.

2002-ben független jelöltként elindult az önkormányzati választásokon, Budapest főpolgármesteri címéért. Jelöléséhez csatlakozott többek között a Fidesz és az MDF is.

2003-ban belépett a Fideszbe, majd 2003-2007-ben a párt alelnökeként dolgozott. A 2004-es EP-választáson pártja listavezetője volt, azóta az Európai Parlament tagja, majd 2009-től az Európai Parlament elnökségének tagja, s egyik alelnöke.

2010-ben a Fidesz országos listáján nyert képviselői mandátumot.

(MTI)