
Robbanással fenyeget a nigériai humanitárius helyzet
2016. 05. 05.
A magyar képviselő volt az egyik kezdeményezője annak a tanácskozásnak, amelynek keretében uniós döntéshozók, nemzetközi szakértők, valamint humanitárius szervezetek képviselői vitatták meg a nigériai humanitárius és biztonsági helyzetet, valamint a Boko Haram terrorszervezet keresztények milliói ellen irányuló támadásait. A rendezvényen elhangzott, hogy a Boko Haram és más szervezetek ma már az ország egész területén hajtanak végre támadásokat, és tevékenységük az egész régiót destabilizálja. Nigéria lakossága körülbelül 160 millió fő, ami nyolcszor meghaladja Szíriáét, emlékeztettek a kihívások nagyságrendjére a résztvevők.
A rendezvény nigériai előadói komoly kockázatként értékelték a korrupciótól elgyengült államszervezetet, valamint a tétlen rendvédelmi szerveket, miközben az állam sem a biztonsági, sem a humanitárius kihívásokon nem képes úrrá lenni.
A hazai Karitatív Tanácshoz hasonló ernyőszervezetben működnek a nigériai keresztény segélyszervezetek. Képviselőjük szerint az egyre erőszakosabb üldöztetéssel már nem tudják tartani a lépést. Beszámolója szerint Észak-Nigériában 30 millió keresztény él egyre rosszabb körülmények között. A sajtó évek óta csak a Boko Haramról számol be, pedig a muszlim vallási és politikai elit más szélsőséges csoportokkal is együttműködve következetesen nyomja el a keresztényeket – emelték ki a tanácskozáson.
Hölvényi György szerint az elmondottaknak fényében az EU-nak gyökeresen át kell gondolnia Nigériára vonatkozó fejlesztési politikáját, különös tekintettel a rendkívül súlyos mértéket öltött korrupciós helyzetre. Álláspontja szerint a támogatási politikába partnerként kell bevonni az egyházakat, amelyek kulcsfontosságú erőfeszítéseket tesznek mind a keresztény, mind a mérsékelt muszlim lakosság érdekében. Tekintettel a humanitárius probléma összetett történelmi, biztonsági, valamint környezeti okaira nincs azonnali megoldás, de a legsürgősebb feladat a terrorszervezetek pénzügyi utánpótlási csatornáinak megszüntetése. Amennyiben nem lesz átfogó nemzetközi fellépés a nigériai helyzet kapcsán, újabb menekülthullám érheti el Európát a térségből.