2017. 09. 13.
Deli Andor fideszes EP-képviselő üdvözölte Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnökének ,,State of the Union” beszédében elhangzottakat a bővítési politikát illetően. „Örülök neki, hogy a korábbi kissé ellentmondásos megnyilvánulások után sikerült egyértelművé tenni, hogy a jövőben az Európai Unió kész új tagállamokat felvenni soraiba, hogy a tagállamok száma nem áll meg huszonhétnél. Erre a politikai üzenetre már korábban is szükség lett volna, de jobb később, mint soha” – hangsúlyozta a vajdasági származású politikus.
„Ahogyan azt már többször hangoztattam a parlamenti munkám során, az Európai Uniónak következetes politikát kell folytatnia a nyugat-balkáni régióval kapcsolatban. Ha az EU meg akarja őrizni a csatlakozni vágyó országok elkötelezettségét az európai integráció és értékek iránt, akkor a tagjelölt országoknak egyértelmű üzenetre van szükségük.” – tette hozzá a néppárti képviselő.
Annak ellenére, hogy Brüsszelben nem volt egységes álláspont a bővítést illetően, Magyarország kormánya a kezdetektől fogva felismerte a nyugat-balkáni régió stratégiai fontosságát és sürgette a csatlakozási tárgyalások felgyorsítását.
Írásbeli hozzászólalásában Deli újfent felhívta az Európai Bizottságot és a nyugat-balkáni országok kormányait: „Egyértelművé vált, hogy megvan a politikai akarat, ezért éljenek ezzel a lehetőséggel és dolgozzanak a csatlakozási tárgyalások felgyorsításán”.