Hírek

NÉZŐPONT – SZABAD EURÓPA GYAKORNOKI PROGRAM 2016

NÉZŐPONT – SZABAD EURÓPA GYAKORNOKI PROGRAM 2016

2015. 10. 01.

A program célja:
Lehetőséget teremteni fiatal magyar szakemberek és felsőoktatásban tanuló hallgatók számára, hogy első kézből szerezzenek tapasztalatot az Európai Parlament működéséről, valamint betekintést nyerjenek az Európai Néppárt és a Szövetség európai parlamenti delegációjának munkájába.
 
A program felépítése:
A gyakornokság 8 hétig tart: ebből 4 hét a Fidesz Külügyi Kabinetében, és további 4 héta Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselőinek brüsszeli, illetve strasbourgi irodáiban. A gyakornokok ezt követően a Szabad Európa Klub keretében tarthatják a kapcsolatot a brüsszeli delegáció munkatársaival, valamint egymással. A parlamenti gyakorlatra a törvényhozási időszakban kerül sor 2016 folyamán, a résztvevőkkel előre egyeztetett beosztás szerint.
 
Részvételi feltételek:
·         magyar állampolgárság vagy magyar igazolvány
·         21-30 évközötti életkor
·         legalább három elvégzett főiskolai vagy egyetemi év
·         két idegen nyelv legalább középfokú ismerete, ezek közül az egyik angol vagy francia
·         alkalmazkodóképesség nemzetközi környezethez
·         a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség, a Kereszténydemokrata Néppárt, valamint az Európai Néppárt értékrendjének elfogadása
 
A pályázás menete:
 
A pályázatnak tartalmaznia kell az alábbiakat:
·         rövid szakmai önéletrajz (értesítési cím, telefonszám, e-mail cím megjelölésével)
·         diplomamásolat, ill. hallgatói jogviszony igazolás
·         nyelvtudást igazoló dokumentumok (C típusú, vagy annak megfelelő nyelvvizsga) másolata
·         2 ajánlólevél (egy felsőoktatási intézménytől/munkahelytől, ill. egy közéleti személyiségtől/civil vagy politikai szervezettől).
·         motivációs levél legfeljebb 1 oldal terjedelemben, amelyből kitűnik, hogy a jelölt miért szeretne gyakorlatra jelentkezni az Európai Parlamentbe, illetve miképpen illeszkedik a program jövőbeni terveihez
·         rövid véleménykifejtő írás legfeljebb 1 oldal terjedelemben az alábbi kérdések valamelyikére vonatkozóan:
 
1.    Hogyan értékeli az Európai Unió migránsválság megoldása érdekében tett intézkedéseit?
 
2.    Ön szerint milyen kedvező és/vagy kedvezőtlen hatásokkal járhat Magyarország számára az Energiaunió létrehozása? 
 
3.    Ön szerint mely területeken lenne szükséges felülvizsgálni a Lisszaboni Szerződést és miért?
 
A pályázati anyag alapján kiválasztott jelöltek szóbeli meghallgatáson is részt vesznek, melyek várhatóan november végén kerülnek megrendezésre.
 
Támogatás: a kiválasztott pályázók a brüsszeli gyakorlat ideje alatt ösztöndíjban részesülnek.
 
A pályázatok beérkezésének határideje:                 

2015. október 30. (péntek)
 
A pályázatot kérjük az alábbi címre eljuttatni:          

Fodor Csaba
Nézőpont Intézet
„Szabad Európa Pályázat”
1054 Budapest, Alkotmány utca 15.