A fideszes Pelczné Gáll Ildikót választották nagy többséggel az Európai Parlament egyik alelnökévé. Mindez kapcsolatrendszere ellenére sem sikerült Viviane Redingnek, aki elhagyta az Európai Bizottság alelnöki és egyben alapjogokért felelős biztosi tisztségét. De Neelie Kroes és Rui Tavares is eltűnt az uniós horizontról.
Úgy tudjuk, az Európai Unióban demokrácia van. Ha a közelmúltban lezajlott európai parlamenti választásokon az Európai Néppárt kapta a legtöbb szavazatot, miért lett e parlament elnöke a szocialista Martin Schulz?
– Mint minden alakuló ülés előtt, az EP frakcióvezetői most is összeültek, és bizonyos technikai kérdésekben megegyeztek. Akár otthon, az Országgyűlésben. Ha nem így lenne, akkor sohasem állnának fel a bizottságok, nem lennének az EP-bizottságoknak elnökei, alelnökei és persze nem lenne az EP-nek elnöke. Ez tehát megegyezéses, technikai jellegű dolog, amely nélkül még egy év múlva is arról vitáznának, hogy ki hová kerüljön, és ki kinek a kinevezését blokkolja.
– Értik az uniós polgárok, hogy ha már demokrácia van, miért nem a választásokon nyertes néppártiaké az EP elnöki széke?
– Ezt a felvetést értem, de nem várható el, hogy azért, mert a miénk a legnagyobb győzelem, a miénk legyen az abszolút többség. A 751 fős parlamentben a 223 fős európai néppárti frakció nincs abszolút többségben. Vagyis meg kellett egyezni. Ennek pedig a vége az lett, hogy vannak olyan bizottságok, amelyeket mi viszünk, és a néppárti elnök korábban Martin Schulzcal, az akkor még a szocialista frakció elnökével úgy egyezett meg, hogy most az ötéves ciklus első felében a szocialisták, a másodikban pedig a néppártiak adják az Európai Parlament elnökét. Az előző ciklusban ez fordítva volt. A második részében Schulz lett az, és volt egészen mostanáig EP-elnök. És most az ő elnökségével kezdődik az öt év. Nyilvánvaló, hogy neki nagyobb ambíciói voltak, és miután a választások eredménye miatt nemigen lehet az Európai Bizottság elnöke, szeretné ezt a ciklust pozícióvesztés nélkül elkezdeni. És itt talán ha ló nincs, a szamár is jó elve alapján az EP elnöke lett. És nekünk, az EP néppárti alelnökeinek az is a feladatunk, hogy technikailag ellensúlyozzuk a szocialista elnök munkáját. Annak a Schulznak, aki – ha visszaemlékezünk az előző ciklusra – EP-elnökként néha olyan megnyilatkozásokat tett, amelyek kevésbé voltak egyeztetettek a parlamentnek a vezetésével, véleményével, és súrolta, de soha nem lépte át – mert Schulz jó politikus – azt a határt, amikor számon lehet őt kérni. De, árnyaltabban fogalmazva, ezeket a politikai céljai érdekében használta.
– Netán ezt is az uniós „demokráciadeficit” kategóriába lehet sorolni, hogy zárt ajtók mögötti alkukkal döntik el, hogy az adóparadicsomból származó, néppárti Jean-Claude Juncker vezeti az Európai Bizottságot, a szocialista Schulz pedig az EP-t?
– Amikor azt mondtam, hogy Schulz sok tekintetben súrolta azt a határt, amelyet a parlament megjeleníthetett, arra is gondolok, hogy a csúcsjelöltet kitalálták. Hogy most ő volt-e ennek az ötletadója, nem tudom, de már a név miatt („Spitzenkandidat”) se hinném, hogy mondjuk egy franciának vagy angolnak a német fogalom jutott volna az eszébe. A lisszaboni szerződésben nincs ilyen jogosítványa az EP-nek. Az államfők joggal kérték számon a demokratikusnak tartott Európai Parlamenttől, hogy mi ez, ha nem pontosan az átlépése a vonatkozó szabályoknak és szerződéseknek a demokrácia nevében. Vagyis úgy is nézhetném, hogy a demokrácia köntösében túlléptünk a hatáskörünkön. Ami egy értelmezési kérdés. Mert amikor Dublinban tárgyaltunk a frakciónkkal, akkor úgy tűnt, hogy ez a kampányra szóló jelölés. Tehát a csúcsjelölt lesz a vezető arca a kampánynak, és hogy vele mi lesz, arról majd később döntünk. Ami meg is történt: a tagországok vezetői 26:2 arányban döntöttek a luxemburgi Juncker mellett. Ő most volt a frakciónknál, elmondta az elképzeléseit. Hogy úgy mondjam, kicsit nagyobb szerénységet várnék el tőle.
– A Juncker iránti szerelmüket percenként megvalló hazai balliberálisainkat – akik élnek-halnak a szupranacionális centralizálásért, miközben odahaza még annak látszata miatt is halálfélelmet mímelve sikongatnak – azért Juncker néhány napja váratlanul szemen köpte, amikor kijelentette, hogy ő nem föderalista…
– Szokás, hogy a potenciális EB elnökségi poszt jelöltje járja a frakciókat, ahol más és más dolgokra helyezi a hangsúlyt. Ezt, hogy ő nem föderalista, az Európai Reformerek és Konzervatívok frakciójában mondta. Amit nem egészen értek, mert korábban azt mondta, hogy neki a föderalizmus az EP-ben jó irány. Csakhogy ő nem volt korábban EP-tag és nem érezte ezt a hangulatot, ami itt van, mert akkor tudná, hogy itt erős kisebbségben vannak a föderalisták, akik szerint ma az unióban minden szép és jó, beleértve a haladási irány is, és semmi más nem hiányzik már a boldogsághoz, mint még egy jó adag föderalizmus. Sok mindent lehetne itt firtatni, ami a válság okait illeti, de azt viszont firtassuk – mert előre visz –, hogy a válságból miként lehet kikecmeregni, és hogy az eddig e célból követett módszerek és utak eredményesek voltak-e. Vagyis vonjuk le végre a következtetéseket, hogy mit rontottunk el, mely jogalkotási folyamatokat. És én azt szeretném, ha az Európai Bizottság és annak elnöke kellő mértékletességet mutatna a tekintetben, hogy bizony elég sokat hibázott az első ciklusban, és feltárná, mik voltak e hibák. Ennek az időnek súlyos tanulságai vannak. Akár országok is megroppanhattak volna ebbe. Azt szeretném, ha a bizottság sokkal átláthatóbban, felelőssége vállalásával egy időben tenné meg előre vivő javaslatait.
– Mivel magyarázza, hogy oly nagy többséggel választották meg az EP egyik alelnökévé?
– Sokan mondták, miután Orbán Viktor kifejezte véleményét Junckerről, olyan vert helyzetből indulok a választáson, hogy nyugodtan készülhetek a vereségre. De nem ez történt, és ennek örülök. Azt hiszem, tényleg van lehetőségünk arra, hogy akár következetesen is kiálljunk a véleményünk mellett, és nem hiszem, hogy jövőbeli pozíciók érdekében be kellene ragasztanunk a szánkat. Azt láttam, hogy akik odajöttek hozzám a frakciónkból és más frakciókból is, azokkal az előző években olyan munkakapcsolatunk volt, ami megerősítette a pozíciómat.
– Mi lett nagy szerelmünkkel, a szintén néppárti Viviane Redinggel, aki elhagyta EB-alelnöki és egyben alapjogokért felelős biztosi tisztségét?
– Nagyon nem akarta elhagyni. Sőt, feljebb szeretett volna menni, vagyis bizottsági elnök akart lenni. De elkövette azt a hibát, amelyet egy politikus nem követhet el. Azt, hogy saját pártcsaládjával elfelejtett egyeztetni és elkezdett szövetkezni a szocialistákkal annak reményében, hogy majd egyszer biztos EB-elnök lesz. Nem lett. És szintén a ha nincs ló, a szamár is jó elv alapján EP-képviselő lett, és azt hitte, hogy innen a mennybe megy, vagyis rögvest az alelnöki székig fog feljutni, de nem ez történt. Nemcsak mi nem felejtettük el, hogy milyen biztos volt, de mások sem. És ugyanakkor még jelölni sem lehetett volna őt az alelnöki posztra, mert az a választók akaratán történő átlépés lett volna. Ugyanis a dolog lényege az, hogy azok a tagországi delegációk jelölhetnek, amelyeknek ehhez elegendő pontjuk van. A mi küldöttségünk azért tudott jelölni a néppárt számára, mert a választóink jóvoltából elegendő pontunk volt ahhoz, hogy egyáltalán ez az ötlet megfogalmazódjon. Redingéknek nem volt elegendő pontjuk, de úgy gondolták, hogy megteszik, mert Luxembourgból jöttek. Mivel látták, hogy sántít a dolog, összeálltak a Benelux országok, és így próbálták Redinget jelölni. Csakhogy a képviselők azt mondták a párton belül, hogy köszönik, nem kérnek belőle. És ami Redingnek van, nekem nincs, az a kapcsolatrendszer: hamarabb tudta meg a választás eredményét, mint hivatalosan kihirdették volna. Az eredmény(telenség) kihirdetésekor már nem is volt ott. Nyilván nem akarta meghallani, hogy nem sikerült neki, és pont egy jöttment magyar ütötte el a lehetőségtől. Ráadásul még az általa vágyott parlamenti bizottságban se kapta meg azt a pozíciót, amelyet szeretett volna. Úgyhogy elindult a bukás felé vezető úton.
– Mi lett a magyar jobboldalra szavazók másik nagy szerelmével, Neelie Kroes, szintén volt európai bizottsági alelnökkel? És Ulrike Lunacekkel, a grácia team harmadik tagjával?
– Kroesről semmit nem hallani. De van egy másik biztosunk, aki nem a néppárthoz tartozik, és ez Olli Rehn, a korábbi monetáris biztos, aki annyiszor mondta el, hogy milyen rossz irányba halad a magyar gazdaság, és aki jó eredményeink ellenére is alig akart kiengedni bennünket a túlzottdeficiteljárásból. Őt az utolsó előtti menetben választották az alelnökök sorába. Vagyis nem törvényszerű, hogy ha valaki biztos volt, akkor lesz belőle valaki. Lunaceknek nagy nehezen, a harmadik fordulóban sikerült elérnie, hogy megszavazzák az EP egyik alelnökének.
– Nem szomorú, hogy Rui Tavares kámforként tűnt el Brüsszelből?
– Sírtam miatta. Eltűnése óta a brüsszeli időjárás is sír. Naponta ömlik az eső.
– Tavaresről nyilván sokaknak eszébe jut Göncz Kinga, volt szocialista európai parlamenti képviselő, aki az alapjogi bizottságban (LIBE) támadta Magyarországot figyelemre méltó gyakorisággal és intenzitással. Ha belenéz a kristálygömbbe, úgy gondolja, hogy a DK egyik EP-képviselője, a most ugyanebbe a bizottságba került Niedermüller Péter ott fogja folytatni, ahol a teljesítményébe belebukott Göncz Kinga abbahagyta?
– Kristálygömböm kissé homályos ugyan, de nem hiszem, hogy e bizottságban Niedermüller képviselő megjelenésével nagyobb változások lennének. Arra nem számíthatunk az Európai Uniótól, hogy bátorítón áll mellettünk. Ők inkább akadályt jelentenek. Mi viszont elkötelezettek vagyunk a tekintetben, hogy tényleg helyzetbe hozzuk Magyarországot, és a lehető legjobb versenyhelyzetet tudjuk megszerezni számára. Hogy legyen gazdasági növekedés, munkahelyteremtés, és ha ez szembe megy az eurobürokratákkal, akkor készen állunk arra, hogy megvédjük az igazunkat. Az unióban viszont nem látom, hogy új szelek fújdogálnának. Itt minden jót el lehet mondani az alapító atyákról, de ebből nem lehet vonzó jövőt építeni a fiatal, munka nélküli európai tömegeknek. Minden tiszteletem az alapítóké, de az Európai Bizottságnak feketén-fehéren le kellene szögeznie, hogy itt és itt követtünk el hibákat, és itt és itt nyitunk új utakat a megoldások hatékony kezeléséhez. Tisztességesen kellene beszélni a jövőről. Például arról, hogy miként teremtsünk munkahelyeket.
– Mivel Gál Kinga ismét a LIBE alelnöke, mégpedig első alelnöke lesz, ez mennyit számít majd akkor, amikor a DK-s képviselő Göncz-féle felszólalásait elmondja?
– Meggyőződésem, hogy a legtöbb támadást rögtön abban a bizottságban kell semlegesíteni. Ezt én is megtanultam a saját bizottságomban, ahol sok Magyarország elleni támadást kellett kivédeni. Az alelnöknek ilyenkor nagyon nagy a szerepe, és e politikai feladatát el kell végeznie. De a tagok is sok mindent el tudnak intézni. Informális beszélgetéseken is.
– Andor László foglalkoztatásért és a társadalmi beilleszkedésért felelős magyar biztos ötévnyi munkáját mennyi siker koronázta?
– Ő pont ennek a területnek volt a felelőse. Az egyetlen tényleg nagyon fontos dolog, az az ifjúsági foglalkoztatási garanciakeret…
– De a hatezermilliárd eurós összegből egyetlen tagország sem kért! Mi sem. Csak most, július 11- én adtak belőle Rómának 1,1 milliárdot…
– Franciaország talán kapott belőle, de ezt most nem tudom pontosan. Nem tudom, hogy miért nem kértünk. De a magyar biztos nem talált olyan új utakat, amelyek révén csökkent volna az ifjúkori munkanélküliség.
– Andor biztoshoz tartozott az integráció is. A cigányok öt év alatt az unió országaiban e téren léptek előre?
– Hangzatos szólamokat hallottam. Szerintem ezt a kérdést faji alapon nem lehet megoldani. Egy gyerek nem tehet arról, hogy hová születik. Ha én tudnék, biztosan a gyerekeken segítenék. Egy hátrányos helyzetben felnövekvő gyerek hétéves korára nem fog magától arra ébredni, hogy neki reggel fel kell kelnie, meg kell mosakodnia és az iskolába sietnie. Együtt kell működni e családokkal. Így lehetne elősegíteni az integrációt.
– Mit gondol, a kormány által uniós biztosnak jelölendő Navracsics Tibor jelenlegi külügyminisztert nem fogják szétmarcangolni az európai parlamenti meghallgatásán bosszúból, amiért Orbán Viktor „betett” Junckernek?
– Szájer Józsefet a miniszterelnöknek Junckerrel kapcsolatos véleménynyilvánítása előtt választották a néppárti frakció alelnökének. Az én frakción belüli EP-alelnöki jelölésemre, illetve az EP plenáris ülésén megválasztásomra e véleménynyilvánítás után került sor. Vagyis én nem hiszem, hogy majd ősszel visszaüt a bumeráng Navracsics Tiborra. Őt egészen biztosan szakmai alapon fogják megmérni. Kiváló képességű szakember, aki jó jelölt lenne.
– Mennyire fontos, hogy Schöpflin György lett az EP alkotmányügyi koordinátora?
– Nagyon fontos. Minden előkészítő ülést a koordinátor vezet, akivel nagyon hasznos jóban lenni, mert mindenről ő dönt.
– Ha a Fidesznek lenne egy olyan jelöltje, mint a DK-nak és az MSZP-nek Miskolcon, aki kijelentette, a cigány kisebbséggel nem lehet együtt élni, a padjukból az üvöltéstől szinte kieső képviselők olvasnák ezt az ország fejére. Nem a néppárt impotenciáját mutatja, hogy Pásztor Albert jelölése ügyében teljes a hallgatás?
– Mondjuk az impotencia kérdését a saját esetemben nehezen tudom értelmezni… De mi nem innen fogunk üzenni. Ez egy helyi politikai ügy. Ami pedig a kettős mércét illeti, az lassan szabály lesz itt. – Az EP-választási eredmények alapján nem tanultak a bal- és neoliberális pártok? Hogy kontraproduktív a hazájukat áztatni? Az MSZP négytagú küldöttsége is megfeleződött.
– Nem hiszem. Nem hinném, hogy látnák az összefüggést, és hogy most inkább az együttműködést keresnék a többi magyar frakcióval. A ráció nem fogja felülírni a mély zsigeri érzéseket. Ehelyett az itteni szocialista képviselők már arról írtak beadványt, hogy Paksot miként lehet engedni. Sőt, a két MSZP-s még erősítést kap a többi kis delegációtól. Más országok azonnal együtt lépnek fel, ha a hazájukról van szó. Mi a magunk részéről nyitottak vagyunk ilyen együttműködésre.
(Lovas István, Magyar Nemzet)