Oktatás és kultúra

Nagyobb megbecsülést a tanároknak

Nagyobb megbecsülést a tanároknak

2009. 04. 02.

A tudásalapú társadalomban felértékelődik az oktatás szerepe, és a felmérések azt mutatják, hogy Európa ebben a vonatkozásban elmarad az OECD tagországok teljesítményétől – mondta Schmitt Pál a szavazást követően. Sokat mond az a tény, hogy a világ húsz legjobb egyeteme közt csupán két európai – nevezetesen angol – intézmény van, tehát sok még a tennivaló az oktatás minden szintjén.

A közoktatás színvonalát mindenekelőtt a tanárképzés minőségi javításával, illetve a tanári szakma jobb anyagi és erkölcsi megbecsülésével emelhetjük – fogalmazott Schmitt. A jelentés hitet tesz amellett, hogy a közoktatás maradjon jellemzően állami feladat, mivel csak így biztosítható az esélyegyenlőség. Az oktatást nem szabad csupán a munkaerő-piaci logika szerint működtetni, mert az iskola a személyiségfejlődés és a szocializáció elsődleges színtere is – mondta Schmitt Pál.

A korai lemorzsolódás, az olvasási és szövegértési nehézségek, vagy az érettségit szerzők alacsony aránya Európa-szerte kihívást jelentenek a közoktatásban, ezekre egyes tagországokban már megtalálták a megoldásokat. Az általam szorgalmazott együttműködés e megoldások cseréjét javasolja a tagállamok között – mondta Schmitt Pál.