
Nagyobb következetességet!
2008. 12. 17.
Gál Kinga, képviselőasszony kiemelte: „Európa nyugati felén az alapvető jogok érvényesülésekor szinte mindig a diszkrimináció mentesség érvényesülését értik, legyen az a jelentős számú migráns lakosság – mint kisebbség, vagy az egynemű párok kérdése. Ugyanakkor az új tagállamokban – még máshol tartunk, mikor alapvető jogainkat szeretnénk érvényesíteni – még alapvető szabadságjogainkat féltjük sok esetben, a jogállamiság alapvető normáit kérjük számon, és amikor kisebbségekről beszélünk, az őshonos közösségek millióiról beszélünk, akiknek nem oldották meg a sorsát Európa kevésbé szerencsés felén.”
Ez a jelentés végre a mi kérdéseinkre is kitér olyan formában, ahogy ezt közösségeink már évtizedek óta várják, hiszen a bizottságban elfogadott jelentéstervezet nevesíti a különböző autonómiatípusokat, mint a kívánatos megoldást ezen közösségek számára – hangsúlyozta Gál Kinga.