Hírek

Mindannyian egykori gyarmatok vagyunk

Mindannyian egykori gyarmatok vagyunk

2013. 01. 30.

Schöpflin György hangsúlyozta, hogy a Balkán történelme hosszú és kevés sikert tud felmutatni, ugyanakkor a jelen politikai helyzetet súlyos birodalmi örökséggel terheli. Felhívta a balkáni országok figyelmét arra, hogy történelmük korántsem egyedi, hanem sokféle olvasattal, eltérő hangsúlyokkal és eltérő érdekekkel bír. Kiemelte, ahogy Budapestnek is van egy török, egy német, egy zsidó vagy egy amerikai történelme, úgy az összes balkáni országnak is különböző történelmei vannak, és mindegyik olvasat egyenlő része az egész régiónak. "Közös kapcsolódási pont, hogy mindannyian egykori gyarmatok vagyunk és a birodalmi örökség meghatározó szerepet játszik ma is" – hangsúlyozta a néppárti politikus.

Az EU a bővítésben játszott szerepével kapcsolatban Schöpflin György kiemelte, hogy a demokrácia a konfliktusokról és a konfliktusok megoldásáról szól. Az EU ebben a tekintetben pedig kiemelkedő, hiszen több mint ötven éve bizonyítja, hogy a konfliktusoknak igen is létezik hosszú távú megoldása. A modell pedig bárhol alkalmazható, részben erről szól a bővítés is.
 
"Az értékbővítés azonban veszélyekkel is jár, mivel nem minden értéket fogad egyforma örömmel egyetlen közösség sem. Az EU-nak azonban el kell fogadnia, hogy minden egyes bővítéssel maga az értékközösség is megváltozik. A kibővült közösség számára pedig alapvető kérdés, mely értékeit őrzi meg és melyeket fogad be" – mutatott rá előadásában Schöpflin György.