Hírek

Mesterséges intelligencia a fuvarozásban – kiállunk a magyar cégek érdekeiért!

2021. 10. 11.

A digitális korban a mesterséges intelligenciával foglalkozó európai parlamenti különbizottság (AIDA) hétfőn meghallgatást tartott a technológiai újítások közlekedésre, fuvarozásra, mobilitásra gyakorolt hatásairól. Schaller-Baross Ernő, a Fidesz EP-képviselője, az AIDA bizottság tagja elmondta: „Ki kell állnunk a magyar vállalatok érdekeiért! A közlekedésben alkalmazott mesterséges intelligencia uniós szabályainak előnyt és nem többletterhet kell jelenteniük a magyar vállalatok számára”. Deli Andor hozzátette, hogy ezeket a célokat figyelmen kívül hagyták a közúti fuvarozókra vonatkozó új jogszabályok, az ún. mobilitási csomag elfogadásakor, ami nem csak versenyhátrányt teremtett a kelet-európai fuvarozóknak, de sok esetben harmadik országbeli fuvarozók veszik át helyüket az uniós piacon.

Schaller-Baross Ernő a mai bizottsági ülésen arról kérdezte a jelenlévő szakértőket, hogy melyek azok a legfontosabb technológiai újítások, amelyeket az Európai Uniónak támogatnia kellene annak érdekében, hogy a nyugat- és közép-kelet európai fuvarozási vállalatok egyenlő eséllyel induljanak a gazdasági versenyben. A képviselő arra is rákérdezett, hogy a mesterséges intelligencia mely formáinak alkalmazása jelenthet versenyelőnyt az európai kis-és középvállalatok számára.

,,A digitalizáción és mesterséges intelligencián alapuló fejlesztések meghatározóak lesznek a közlekedési szektor minden ágában, így a közúti fuvarozásban is. Ezeknek a technológiai újításoknak széleskörben elérhetőnek és megfizethetőnek kell lenniük annak érdekében, hogy egyenlő versenyfeltételeket biztosítsunk az egységes fuvarozói piacon. Kiemelt figyelmet kell fordítani a fuvarozás és logisztika területén tevékenykedő kis- és középvállalkozásokra” –emelte ki Deli Andor.

„Miközben az Európai Unió stratégiai célként tekint az elektromos közlekedés és az autonóm járműirányítás széles körű terjedésére, a legtöbb magyar fuvarozó cég még nem rendelkezik azokkal a műszaki képességekkel, amelyek a mesterséges intelligencia alkalmazásának globális élvonalába emelhetné”– mutatott rá Schaller-Baross Ernő.

Deli Andor hozzátette: ,,A Mobilitási csomag elfogadása során nem vették figyelembe a kelet-európai fuvarozó cégek érdekeit, így aránytalan pénzügyi és adminisztratív terheket róttak rájuk, ami negatívan befolyásolja a versenyképességüket. Viszont nem számoltak azzal, a  figyelmeztetések ellenére, hogy a kelet-európai fuvarozók kiszorítása  fennakadásokat fog okozni az ellátási láncban, aminek máris a tanúi lehetünk egyes nyugati tagállamokban”.

Schaller-Baross Ernő szerint ez nem csak elszalasztott lehetőséget jelent, hanem számos veszélyt is magában foglalhat a magyar fuvarcégek jövője szempontjából. A politikus kiemelte: „A mesterséges intelligenciát alkalmazó cégek átlag feletti gazdasági növekedésre képesek és jelentős versenyelőnyre tesznek szert a technológia által. A tavaly elfogadott mobilitási csomaggal az Európai Unió cserben hagyta a közép-kelet európai fuvarozókat. Nem hagyjuk, hogy a mesterséges intelligencia uniós szabályai hátrányt jelentsenek a magyar fuvarozók számára”.