Hírek

Megvédjük a rezsicsökkentést. Alacsony fogyasztói árak nélkül nem lehet sikeres az Unió klímapolitikája

2021. 06. 24.

Az Európai Parlament (EP) mai plenáris ülésén elfogadták az új uniós klímarendeletet, mely rögzíti a 2050-re elérendő uniós klímasemlegesség célkitűzését. Tóth Edina fideszes EP-képviselő üdvözölte a szavazás eredményét. Plenáris felszólalásában hangsúlyozta: „Alaposan fel kell készülni a zöld átállásra, a munkahelyek és a vállalatok versenyképességének megőrzése egyszerre fontos a jelenlegi, kihívásokkal teli helyzetben. Ezért ragaszkodunk ahhoz, hogy ne a polgárokkal, ne a családokkal fizettessék meg az uniós célkitűzések költségeit!”

Az EP-képviselő hozzászólásában elmondta, hogy az éghajlatváltozás elleni küzdelem döntő fontosságú Európa és a világ jövője szempontjából. Tóth Edina kiemelte: fontos azonban, hogy a klímarendelet elfogadásával ne emelkedjenek az energia és élelmiszer árak. „Felelősen kell cselekednünk! Megoldást kell találnunk a klímasemlegességgel járó költségek finanszírozására, a szennyező-fizet elv betartásával annak érdekében, hogy továbbra is versenyképesek maradhassanak a magyar gazdasági szereplők” – hangsúlyozta a képviselő. „A nemzetgazdaságok növekedését gátló, irreális baloldali elképzelések helyett valódi környezet- és emberbarát klímavédelmi intézkedésekre van szükség” – tette hozzá.

Tóth Edina szerint nem lehet sikeres az uniós klímapolitika, ha az EU aránytalan terhet ró ezzel polgárainkra és vállalkozásainkra. „Fontos tehát, hogy mindent megtegyünk annak érdekében, hogy megvédjük a rezsicsökkentést, hogy továbbra is alacsonyan tartsuk a magyar családok rezsikiadásait, hiszen a hazai rezsiköltségek Európában a legalacsonyabbak között vannak” – emelte ki a képviselő.