Megkezdődött az Európai Néppárt tisztújító kongresszusa Bukarestben
2012. 10. 17.
A kormányfő már korábban bejelentette: nem vállal újabb alelnöki megbízatást az EPP-ben. A miniszterelnök sajtófőnöke ezt korábban azzal indokolta az MTI-nek, hogy a kormányfőt szeptemberben ismét megválasztották a Kereszténydemokrata Internacionálé alelnökének, és a kormányfői munka mellett erre a megbízatására kíván az eddigieknél is jobban koncentrálni.
Nem indul újabb alelnöki mandátumért a finn és az ír EPP-alelnök sem, akiket a legutóbbi kongresszus óta szintén miniszterelnökké választottak hazájukban.
Az európai jobbközép pártok ernyőszervezetének zárt ajtók mögött zajló elnökségi ülése után helyi idő szerint 15 órakor kezdődik a plenáris tanácskozás, amelyen várhatóan újabb három évre elnökké választják az EPP-t két évtizede irányító Wilfried Martenst – lévén ő az egyedüli jelölt -, és az EPP húsz év után új politikai programot fogad el.
A kongresszusra 40 ország 73 pártjának küldöttsége érkezett Bukarestbe. A küldöttek szerda délelőtt az EPP és a párt európai parlamenti frakciója által közösen szervezett A válasz: több Európa című szemináriumon vettek részt, amelyen a foglalkoztatás és a társadalmi kohézió, valamint a regionális fejlesztés témakörében hangzottak el előadások a szakterületek európai biztosainak részvételével.
Az EPP kongresszusa idején a Romániában kormányzó Szociál-liberális Szövetség szimpatizánsai (az utcán) és politikusai (a rendezvény helyszínéül szolgáló parlament épületében) magukra akasztott feliratokkal tiltakoztak az ellen, hogy a román nép által "valójában leváltott" Traian Basescu államfő úgymond "európai néppárti segítséggel" őrizte meg hatalmát.
(MTI)
Fidesz Hírlevél
A Fidesz Európai Parlamenti Képviselőcsoportja havonta megjelenő hírlevélben mutatja be a hónap legjelentősebb eseményeit. Amennyiben szeretne értesítőt kapni ezekről a hírekről, kérjük az alábbi mezőket kitöltve iratkozzon fel hírlevelünkre.