Hírek

Megemlékezés Brüsszelben

Megemlékezés Brüsszelben

2015. 03. 16.

"Van mire büszkének lennünk: 1848. március 15-e megmutatta, hogy Magyarország helye Európa szívében van" – mondta Hammerstein Judit.

Ünnepi beszédében röviden kitért a kultúrdiplomáciára is: szólt arról, hogy az általa irányított Balassi Intézet célkitűzésének tekinti a magyarság legnemesebb hagyományainak közvetítését más népek felé.

"Hiszem, hogy a kultúra hangján megzenésített nemzeti ünnepek, az azokra történő emlékezés nagyobb eséllyel tudja közvetíteni más országok polgárai felé a számunkra fontos üzeneteket" – fogalmazott a főigazgató.

Az eseményen Pelczné Gáll Ildikó, az EP fideszes alelnöke mondott köszöntőt. Arról beszélt, hogy a márciusi hősök "félelem és kétségek helyett mertek nagyot álmodni, s kicsiny országunknál a jóval nagyobb birodalom ellen harcba szállni".

"Hűek vagyunk 1848 szelleméhez, és szembenézünk a mai kor kihívásaival, azon dolgozunk, hogy tovább építsük a szabad és erős országot, ahol jó élni, családot alapítani, otthont teremteni" – mondta az EP magyar alelnöke. Mint hozzátette, ma is hittel vallják a 12 pontot, és felhívta a figyelmet arra, hogy a magyar alaptörvény a márciusi ifjak 12 pontjának kezdő sorával – "Legyen béke, szabadság és egyetértés"- zárul.

Az ünnepi program befejezéseként Hegedűs Endre Kossuth- és Liszt-díjas zongorista, magyar és nemzetközi hírű szólista Liszt és Bartók-műveket adott elő.

(MTI)