Hírek

Megemlékezés a holokauszt roma áldozatairól

2019. 01. 23.

Járóka Lívia, az EP fideszes alelnöke ma délelőtt közös megemlékezést szervezett a közelgő nemzetközi holokauszt emléknap alkalmából az EP imatermében, hogy tiszteletét fejezze ki minden roma és nem roma áldozat iránt, aki annak idején a vérengzésben életét vesztette. Nyitó beszédében a testvériesség fontosságát hangsúlyozta, valamint kiemelte, hogy az európai szolidaritás csak akkor igazán erős, ha nem teszünk különbséget a különböző szenvedéstörténetek között, hanem erősítjük egymást közösségben, szeretetben és testvériességben.

A megemlékezésen felszólalt Tőkés László néppárti képviselő, aki beszédében Jeremiás siralmaiból idézett, mely véleménye szerint a romák siralmait visszhangozza. „Az emberek hajlamosak elfelejteni, vagy kettős mércével mérni egyik, vagy másik ember szenvedését”– mondta el. A megemlékezés másik felszólalója Sógor Csaba néppárti EP-képviselő volt, aki arra hívta fel a figyelmet, hogy a mi felelősségünk, hogy a jövőben ilyen események ne történhessenek meg újra. „Az ember viselkedése a saját egyéni döntésein, nem pedig a körülményeken múlik – hangsúlyozta.

A tiszteletadás közös imával ért véget.