Mezőgazdaság és vidékfejlesztés

Meg kell védeni az uniós agrártámogatásokat!

Meg kell védeni az uniós agrártámogatásokat!

2009. 05. 22.

Az európai parlamenti választási kampány részeként a Balaton-parti városban tartott lakossági fórumot az Európai Néppárt soraiban helyet foglaló képviselő, aki ezt megelőzően sajtótájékoztatón beszélt Európa mezőgazdaságának jelenéről és jövőjéről.

Hangsúlyozta, hogy ha elveszítjük az agrártámogatási lehetőségeket, akkor fennáll a veszélye annak, hogy „annyit sem fogunk termelni, mint amennyi a hazai ellátáshoz kell”. Jelenleg is folyamatosan tapasztalható az import növekedése és ezzel együtt az export csökkenése – tette hozzá.

Glattfelder Béla kifejtette, hogy az Európai Unióban két nézet áll szemben egymással, az egyik szerint 2021-ig meg kell szüntetni, a másik szerint viszont meg kell őrizni az uniós agrártámogatások rendszerét. Gyurcsány Ferenc korábbi miniszterelnök a megszüntetés mellett foglalt állást azzal az indokkal, hogy akkor sokkal több pénz jutna más területek támogatására, a Fidesz azonban a támogatások megtartása mellett áll ki.

Magyarországnak az az érdeke, hogy megmaradjanak a támogatások, mert most ennek révén nettó haszonélvezői vagyunk az uniónak, ugyanis a termelők dotációján keresztül több pénzt kapunk vissza, mint amennyit befizetünk a közös kasszába. Úgy vélte, hogy az elmúlt öt évben a támogatáspolitika minden változásából rosszul jöttünk ki, példaként a cukorreformot, a borreformot és a tejkvóta emelését említette.

Hangsúlyozta, hogy az Európai Parlamentben jelenleg nagyon kiegyenlítettek az erőviszonyok, ezért „minél többen vagyunk, annál jobban meg tudjuk védeni” a közös agrárpolitikát. Hozzátette, hogy nehéz helyzetben van Magyarország, mert a szocialista és liberális képviselők támogatják a támogatások megszüntetését, a Bajnai-kormány pedig a hazai támogatáskiegészítések arányát az eddigi 20 százalékról a felére csökkentené.

(MTI)