
Meg kell védeni a keresztény értékeinket!
2024. 10. 10.
Az Európai Parlament a vallási intolerancia európai növekedéséről tartott vitát. Vicsek Annamária a Fidesz-KDNP vajdasági EP-képviselője, a Patrióták EP-frakciójának tagja felszólalásában kiemelte, hogy Európában a kereszténység fokozódó támadás alatt áll, ami az illegális migráció egyik következménye.
„Az utóbbi időben jelentősen nőtt Európa szerte a keresztények elleni gyűlölet-bűncselekmények száma. A keresztény kegyhelyek elleni támadásokat nem lehet puszta vandalizmusként kezelni. Ezek gyűlölet-bűncselekmények, amelyek a kereszténység egésze ellen irányulnak és sértik a vallásszabadsághoz fűződő alapjogot.” – mondta el a Fideszes képviselő.
“Minden vallási közösséget meg kell illessen a védelem. Fontos lenne, hogy az Európai Bizottság antiszemitizmus és antimuzulmanizmus elleni harccal megbízott koordinátorához hasonlóan, hozzon létre egy koordinátori pozíciót, aki a kereszténység elleni támadások megfékezése ellen és a keresztény értékek mellett lépne fel. A kereszténység hagyományosan az európai identitás alapja, amit nekünk, európai polgároknak kell megvédenünk” – tette hozzá Vicsek.