Magyarországnak nem új brüsszeli kényszerekre, hanem működő megoldásokra van szüksége
2026. 01. 22.
Szekeres Pál, a Fidesz európai parlamenti képviselője az Európai Bizottsághoz intézett kérdésekről szóló plenáris vita során, a szociális jogok európai pillérével kapcsolatos felszólalásában kihangsúlyozta: „a feltett kérdésekre Magyarországon már léteznek működő, kézzelfogható válaszok.”
„Magyarországon 2010 óta a segélyalapú modell helyett munkaalapú társadalmat építünk, mert meggyőződésünk: ha munka van, minden van” – fogalmazott a képviselő.
Szekeres Pál rámutatott: „Mára egymillióval többen dolgoznak, mint az évtized elején, miközben a minimálbér több mint a négyszeresére emelkedett. Célzott programok segítik a fiatalok, a romák és a fogyatékossággal élők munkaerőpiaci integrációját, a minőségi munkahelyek létrejöttét pedig beruházások ösztönzik – nem pedig újabb uniós kényszerszabályok” – tette hozzá.
A lakhatás kérdésében a képviselő kiemelte: „Magyarország kormánya a nyugat-európai bérlakásmodellel szemben a saját tulajdonú lakás megszerzését ösztönzi: több mint félmillió család otthonteremtését támogattuk számos, egymással is kombinálható program – CSOK, a CSOK Plusz, a Falusi CSOK, a Babaváró hitel és a különböző otthonfelújítási programok – révén. Az új Otthon Start programban pedig a 3%-os kamatozású hitel segíti a fiatalok első lakáshoz jutását, a házasságtól vagy a gyermekvállalástól függetlenül.”
Szekeres Pál végül élesen bírálta azokat a brüsszeli elképzeléseket, amelyek szerinte ellehetetlenítenék a magyar családokat és vállalkozásokat. „A Tisza Párt brüsszeli utasításra adóemeléssel és a támogatások elvételével veszélyeztetné a magyar családokat, a vállalkozásokat és a bérszínvonalat. Ebből nem kérünk” – zárta felszólalását.