Magyar képviselő lett a legaktívabb Szlovákia európai parlamenti képviselői közül
2012. 10. 08.
Szlovákiában eddig még nem készült felmérés az EP-képviselők tevékenységéről, a Vox Juventae polgári társulás ezért úgy döntött, alaposabban szemügyre veszi az egyes szlovákiai képviselők munkáját" – áll a társulásnak az MTI-hez eljuttatott közleményében. Meglátásuk szerint a képviselők tevékenységét nem övezi figyelem se a közvélemény, se a sajtó részéről – bizonyítja ezt a nagyon alacsony választói részvétel is az EP-választások alkalmával.
Az elemzés két kategóriában értékelte az EP-képviselők munkáját: szakmai és politikai teljesítmény szerint. A szakmai munka alapján Bauer Edit MKP-s képviselő végzett az első helyen. A képviselő az első helyet négy jelentésével és ugyanennyi véleményével érdemelte ki. Az elmúlt három évben 26 dokumentumhoz is módosító javaslatot nyújtott be.
Bauer Editnek nem először értékelik pozitívan az EP-ben végzett munkáját, szeptemberben a The Parliament című brüsszeli magazin ítélte oda a képviselőnek az év EP-képviselője díjat.
Ugyanebben a kategóriában a második helyezett Anna Záborská, a Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) képviselője lett. A harmadik legaktívabb szakpolitikai képviselő az elemzés szerint Mészáros Alajos (MKP).
A politikailag a legaktívabb képviselő címet a szocialista Monika Flasíková-Benová szerezte meg 522 feltett kérdéssel és 798 felszólalással a három év alatt. Ezenkívül 14 állásfoglalási indítványt is jegyzett.
Második Jaroslav Paska, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) képviselője lett. Anna Záborská EP-képviselő a politikai kategóriában is dobogós helyezést ért el 258 parlamenti felszólalással, 14 állásfoglalással, egy írásbeli nyilatkozattal és 29 parlamenti kérdéssel.
A teljes elemzés, a további helyezettek felsorolása és a pontos módszertan megtalálható a Vox Juventae társulás honlapján (www.voxjuventae.sk/aktualis.htm).
A Vox Juventae polgári társulás a szlovákiai magyar civil szféra aktív szereplője. Célja, hogy programjain keresztül erősítse a szlovákiai magyar fiatalok körében a közéletben való aktívabb részvételt. A Vox Juventae üzemelteti Szlovákia legolvasottabb magyar nyelvű blogportálját, a Körkép.sk-t.
(MTI)
Fidesz Hírlevél
A Fidesz Európai Parlamenti Képviselőcsoportja havonta megjelenő hírlevélben mutatja be a hónap legjelentősebb eseményeit. Amennyiben szeretne értesítőt kapni ezekről a hírekről, kérjük az alábbi mezőket kitöltve iratkozzon fel hírlevelünkre.