Oktatás és kultúra

Magyar cigányportrékból nyílt kiállítás az Európai Parlamentben

Magyar cigányportrékból nyílt kiállítás az Európai Parlamentben

2011. 05. 04.

Járóka Lívia a tárlat megnyitóján elmondta, hogy a rendezvényt azon önkéntesek iránti főhajtásként is szervezték, akik hosszú ideje munkálkodnak a szegények, elesettek és kitaszítottak helyzetének javításán. A kiállított képek Schild Tamás díjnyertes fotói a magyarországi cigányságról, a portrék a cigány lét hétköznapjait, személyiségrajzait mutatják.     A fotóművész elmondása szerint őt a képein szereplő emberek nyíltsága, önmaguk és sorsuk őszinte vállalása ragadta meg.

A rendezvényen fellépett mások mellett a főként értelmi fogyatékosokkal foglalkozó Zsirai Otthon lakóiból és a a soproni Líceum Színtársulat tagjaiból alakult Komédiás Integrált Színház (Komisz) is, amelynek tagjai roma és nem roma színészek. Bartokos Tamás, a társulat művészeti vezetője – Járóka Lívia bevezetőjéhez kapcsolódva – azt hangoztatta, hogy fontos, hogy a társadalom tagjai egymásba tudjanak kapaszkodni. Jana Hainsworth, a gyermekek jogainak védelmére koncentráló Eurochild nemzetközi szervezet főtitkára egyebek között arra mutatott rá, hogy a gyermekek védelme befektetés a jövőbe is. Ivan Ivanov, a Roma Információs Iroda igazgatója a kiállítást bizonyítéknak mondta arra, hogy az uniós intézmények már nem csupán figyelnek a romák problémáira, hanem cselekedni is próbálnak.

Viviane Reding alapjogi EU-biztos hivatalát Viviane Hoffmann helyettes kabinetfőnök képviselte, aki kiemelte, hogy az uniós végrehajtó szervezet számára is kiemelt célkitűzés a roma gyermekek védelmezése és integrációjuk segítése, hiszen ők sokszor továbbra is halmozottan hátrányos helyzetben vannak. A portrékat a parlamenti kiállítást követően, május második felétől az Európai Bizottság foglalkoztatásért, szociális ügyekért és társadalmi összetartozásért felelős főigazgatóságán állítják ki június végéig.

(MTI)