Oktatás és kultúra

Létrejött az Európai Örökség cím

Létrejött az Európai Örökség cím

2011. 11. 16.

Az Európai Örökség cím az UNESCO világörökségi cím mintájára francia kezdeményezésére jött létre, s eddig kormányközi szinten működött. A cím hozzájárul az olyan helyszínek értékének és ismertségének növeléséhez, melyek fontos szerepet töltöttek be Európa történelmében és kultúrájában, például az Európai Unió létrejöttében. A cím általános célkitűzései közé tartozik az is, hogy az európai polgárokban a történelem és a közös örökség alapján megerősítse az európai közösséghez tartozás érzését, és élénkítse a kultúrák közötti párbeszédet.

A jelentés mai elfogadásával az Európai Örökség cím uniós szintű jogi státuszt nyert. A képviselők módosítás nélkül jóváhagyták a Tanács álláspontját, mely konkretizálja a jogszabály földrajzi hatályát és az átmeneti intézkedéséket. A jövőben valamennyi tagállam kétévente legfeljebb két helyszínt választhat: egy nemzeti, és egy több államot érintő helyszínt. A jelentés értelmében továbbá az ugyanabban a tagállamban található, egy konkrét téma köré csoportosuló helyszínek közös pályázatot nyújthatnak be a cím elnyerésére.

Bagó Zoltán fideszes képviselő a tegnapi vitában emlékeztett: a magyar soros elnökség minden erőfeszítést megtett a politikai megállapodás eléréséért. "A három szereplő: a Tanács, a Bizottság és a Parlament között megszületett májusi politikai megállapodás a magyar elnökség megérdemelt sikere" – hangsúlyozta a néppárti politikus. A lengyel soros elnökség a november 29-i Oktatás, Ifjúság, Kultúra és Sport Tanácson fogja bejelenteni a cím létrehozását, illetve tájékoztatást nyújt majd a kiválasztási és ellenőrző testület négy tagjának jelölésével kapcsolatos eljárási szabályok tervezetéről.

Háttér: A magyar soros elnökség alatt a májusi Oktatás, Ifjúság, Kultúra és Sport Tanács ülésén a jogalkotási a résztvevő miniszterek elfogadták az Európai Örökség címmel kapcsolatos politikai megállapodást. Ezáltal sikerült lezárni a több hónapja tartó tárgyalási folyamatot és kompromisszumot kötni a Tanács, az Európai Bizottság és az Európai Parlament között.