
Közösen kell végrehajtanunk Európa eredményes roma stratégiáját
2021. 06. 02.
Járóka Lívia, az Európai Parlament fideszes alelnöke kedd délután részt vett az EP Kutatószolgálatának (EPRS) az „EU új roma stratégiai kerete: az egyenlőség, a befogadás és a részvétel felé” címet viselő online eseményén. A képviselő felszólalásában hangsúlyozta a roma egyenjogúság és érdekképviselet fontosságát. „A nemzeti roma stratégiák előkészítésének ideje alatt kiemelt figyelmet kell szentelni a nyílt kommunikációra” – emelte ki a politikus.
Az Európa legnagyobb kisebbségének számító roma közösségek nagy része a mai napig nem rendelkezik a biztonságos mindennapi élethez szükséges feltételek teljességével. A 2011-ben elkészült Járóka-jelentés a romák integrációjának európai uniós stratégiájáról és az azóta életre hívott nemzeti roma stratégiák célkitűzéseinek megvalósítása kapcsán komoly előrelépésre van esély. A magyar soros elnökség és az EP által tíz éve megfogalmazott javaslatokat végre az Európai Bizottság az Európai Unió Tanácsa elé terjesztette és a portugál elnökség alatt elfogadásra kerültek. „Régóta kiállunk az átláthatóság, a roma vezetők bevonása és a már jól bevált programok széleskörű megvalósítása mellett. Úgy tűnik, most végre siker koronázhatja munkánkat” – mondta a képviselő.
A képviselő kiemelte a célzott mutatók alkalmazásának, a gyűlöletbeszéd jogi úton történő kezelésének, a szakpolitikai ütemtervek kidolgozásának és alkalmazásának fontosságát. Felhívta a figyelmet az EU többéves pénzügyi kerete (MFF) által biztosított finanszírozás alkalmazására a diszkrimináció megszüntetése érdekében a lakhatási nehézségek, az oktatás, az egészségügy és a foglalkoztatás területein. Hangsúlyozta a roma társadalmi szereplők aktív bevonásának fontosságát, a már bevált gyakorlatok, a helyi szinten sikeres programok és az önálló roma kezdeményezések figyelembevételét, illetve a nemi esélyegyenlőség megteremtésének fontosságát. Járóka indítványozta továbbá a romák integráció-mutatóinak beemelését a szociális jogok európai pillérének eredménytáblájába.
A képviselő kezdeményezte a Roma Kulturális Örökség Napjának összeurópai megünneplését is. Bejelentette továbbá, hogy az EP és a francia kormány támogatása és védnöksége mellett 2021 őszén, ötven évvel a Nemzetközi Roma Unió első csúcstalálkozója után, az EP strasbourgi épületében megrendezésre kerül az I. Roma Világfórum, mely keretében több száz roma vezetőt fogadnak. „Amennyiben a koronavírus-járvány lehetővé teszi, ősszel egy nagyszabású és átfogó konferencia keretein belül fogjuk közösen és együtt megalkotni Európa és a világ roma közösségeinek sikeres és eredményes programját” – zárta beszédét Járóka.