Hírek

Közös érdek a szíriaiak hazatérése

2025. 02. 11.

Az Európai Parlament plenáris ülésén a képviselők az Európai Unió Közel-Kelettel kapcsolatos stratégiájáról vitáztak. Hölvényi György, a KDNP európai parlamenti képviselője szerint a térségben végre sikerült elmozdulni a holtpontról, a gázai, szíriai és libanoni fejlemények esélyt teremtenek a stabilizálódásra.

„Kiemelt célunk, hogy a szíriai menekültek mihamarabb hazatérhessenek. Az új szíriai kormányzat részéről elengedhetetlen, hogy garantálja az alapvető jogok tiszteletben tartását. Emellett pedig meg kell teremteni a hazatérés alapvető feltételeit. Tudnunk kell válaszolni olyan kérdésekre, mint: hol fognak lakni a hazatérők? Hol fognak dolgozni és hová fognak iskolába járni a gyerekeik?” – sorolta.

Hölvényi György emlékeztetett rá: „2011 óta tizennégy millió szíriai kényszerült elhagyni otthonát. Csak a Közel-Kelet országaiban majd’ hat millió szíriai menekült várja, hogy hazatérhessen, miközben Szíriában hét millió belső menekült is él. A lakosság kilencven százalékának a megélhetése jelenleg humanitárius segélytől függ”

Mint mondta, az Európai Unió Közel-Kelet stratégiájában ki kell állni az eltűnőben lévő közel-keleti keresztények mellett. Ide tartozik a vallásszabadság garantálása, úgy ahogy a libanoni, szíriai keresztény oktatási intézmények támogatása is. – Ez Európa morális és kulturális felelőssége – zárta.