Környezetvédelem

Konferencia egy GMO-mentes Európáért

Konferencia egy GMO-mentes Európáért

2015. 11. 18.

Hölvényi György az osztrák kollégájával, Elisabeth Köstingerrel közösen védnökölt rendezvény köszöntőjében elmondta, hogy napjainkban a GMO-k szabályozása rendkívül érzékeny kérdés. Közismert, hogy az Unió polgárainak túlnyomó többsége nem kíván genetikailag módosított élelmiszereket fogyasztani, a tagállamok majd kétharmada pedig megtiltotta területén ezen növények termesztését. Az Európai Parlament által elutasított európai bizottsági javaslat azonban, amely lehetőséget adott volna az egyes országoknak a GMO takarmányok területükről való kitiltásra, felszínre hozta Európa fehérjetakarmány-importtól való függésének súlyos problémáját. Az uniós állattenyésztés ugyanis egyelőre 60%-ban GMO-kat termesztő harmadik országokból szerzi be növényi eredetű fehérjeszükségletét.
 
“Az embereknek jogos kételyeik vannak, amelyekre az európai jogalkotóknak megnyugtató válaszokat kell adniuk” – jelentett ki a néppárti képviselő. A konferencia célja ezért éppen az, hogy a megszokott keretekből kilépve, a polgárok igényeit szem előtt tartva meghatározzuk a következő lépéseket. Hölvényi emlékeztetett: a hazai agrárkormányzat által idén meghirdetett hosszútávú GMO-mentes stratégia az első olyan európai kezdeményezés, amely képes megnyugtató válaszokat adni ezekre a kérdésekre.
 
Tóth Katalin, a Földművelésügyi Minisztérium helyettes államtitkára bemutatta a fehérjetakarmány-import kiváltására tett magyarországi intézkedéseket. Az egyik legkiemelkedőbb eredmény, hogy az új agrártámogatási ösztönzőknek köszönhetően mindössze egy év alatt 42.000 hektárról 77.000 hektárra nőtt a magyar szója vetésterülete. Emelett jövő év elején fog hatályba lépni az a rendelet, amely a fogyasztók megfelelő tájékoztatása érdekében Magyarországon bevezeti a GMO-mentes élelmiszerek önkéntes címkézését. Állati eredetű termékeknél ez azt is jelöli majd, hogy az állatokat GMO-mentes takarmánnyal etették és mindez az élelmiszerláncban nyomon követhető.
 
Hölvényi György szerint a magyar GMO-mentes stratégia nemcsak a jövő generációk biztonságos élelmiszerellátását garantálja, hanem képes arra is, hogy a biodiverzitás megőrzésén és a vidéki életforma támogatásán keresztül további környezeti és társadalmi-gazdasági célokat is szolgáljon.