2015. 10. 09.
Az ajánlás elfogadása kisebbségi szempontból jelentős siker volt. "Módosító indítványaimmal sikerült elérnem, hogy a számunkra kiemelten fontos kisebbségi kérdések bekerültek a szövegbe, melyeket az eredeti tervezet nem tartalmazott" – mutatott rá Deli Andor vajdasági származású képviselő, aki az Európai Parlament vezérszónoka volt az emberi jogi és kisebbségi témában. "Felhívtam a figyelmet annak fontosságára, hogy a kisebbségek szerzett jogai semmilyen körülmények között ne csorbuljanak, különös tekintettel az oktatásra és hivatalos nyelvhasználatra. Arra is szükség van, hogy a privatizáció folyamatában ne vesszenek el a kisebbségi nyelvű helyi médiumok sem" – mondta el. Az EP-képviselő a kisebbségi akciótervvel kapcsolatban kiemelte: "Rendkívül fontos a 23. fejezethez kapcsolódó akcióterv, amely segíti a jogok implementációját és fontos útmutatót tartalmaz arra vonatkozóan, mely emberi jogi és kisebbségi kérdésekre kell fókuszálni, mennyi pénz kell a szükséges intézkedésekre és milyen határidőn belül kell őket végrehajtani". Végezetül a nemzeti tanácsokról szóló törvény mihamarabbi módosítására tért ki: "A nemzeti tanácsokról szóló törvény módosításának hiánya egyre égetőbb és a további késedelem csak fokozza a nemzeti tanácsok elégedetlenségét a jelenlegi állapottal".
Az Európai Bizottság október második felében fogja bemutatni a 2015-ös szerb országjelentést. A javaslatot ezt követően az Európai Parlament is megvitatja, majd jelentést fogad el róla, tehát tovább folytatódik a munka a kisebbségi jogok érvényesítése tekintetében.