Igent mondunk a gazdasági ésszerűségre és elutasítjuk a baloldal ideológiáját
2025. 07. 13.
Az Európai Parlament eheti plenáris ülésén a baloldali többség, a Tisza párt brüsszeli pártjának, a Néppártnak a támogatásával megszavazta az Európai Beruházási Bank (EBB) pénzügyi tevékenységéről szóló éves jelentést. Győri Enikő fideszes EP-képviselő, a Patrióták gazdasági felelőse rámutatott: „A Tisza pártban bort isznak, de vizet prédikálnak. Kollár Kinga a plenáris felszólalásában még az EU szegényebb régióinak kért forrásokat, aztán másnap megszavazta, hogy az EBB még több pénzt adjon Ukrajnának. Arra is igent mondott, hogy ideológiai feltételekhez kössék egyes beruházások finanszírozását, magatartási kódexhez a Bank forrásaihoz való hozzáférést, valamint hogy az EBB harmadik országokat oktasson ki jogállamiságból, demokráciából és gender-ideológiából”. „Ismét azt kell látnunk, hogy a Tisza-pártnál a politikai kiszámíthatatlanság nem kivétel, hanem kiindulópont. Az őszinte és következetes politika nem az ő terepük.” – tette hozzá Győri Enikő a vita kapcsán.
„Brüsszel hibás gazdaságpolitikájában üdítő kivétel az EBB, mert a Bizottsággal ellentétben viszonylag racionális alapon hozza a beruházási döntéseit és a kkv-kra fókuszál. Ezért is fontos, hogy tevékenysége a jövőben is a gazdasági ésszerűségen alapuljon és ne engedjen a parlamenti jelentésben megfogalmazott baloldali nyomásgyakorlásnak.”
„Egyszerűsíteni kell az EBB-hitelhez jutás feltételeit, növelni kell az EBB hitelgarancia keretét, meg kell őrizni a kiváló hitelminősítését, mint az olcsó hitel feltételét. Az EBB vegye ki a részét a védelmi ipari beruházásokból és az atomenergia fejlesztésekből is, és segítse a tagállamok fejlesztési elképzeléseinek megvalósulását. Csak így tehetjük vissza Európát a gazdasági fejlődés világtérképrée”- jelentette ki Győri Enikő.